Ma ismét kettévált a csapat. Lilla és Laci
az ECOMIND-osoknak segítettek, míg Dávid és jómagam Mike-kal mentünk az egy
évvel ezelőtt a mogyorós pele felméréshez kihelyezett tube-okat (magyarul cső,
de ha azt írom, senki nem arra gondol, amire kellene, bár így sem valószínű
:-p) összeszedni. Ha találtunk volna pelére utaló jelet, most egy pub-ban
ülnénk és söröznénk, ugyanis ezt az ígéretet kaptunk a Mestertől, de mivel itt
ülök a gép előtt, sejteni lehet, hogy nem volt semmi.
Az eső viszont esett. Amit Mike előre
megjósolt. Bár odafelé még csak mosolygósan mondta, hogy ha a tehenek
lefekszenek a földre, eső lesz. Az egész csorda fekve kérődzött a folyóparti
legelőn. Ahol egyébként állítólag tegnap született két kis borjú, de ma egyiket
sem láttuk. Vagy behajtották őket, vagy nagyon beolvadtak a környezetbe.
1 óra körül végeztünk valamikor, úgyhogy a
zuhogó esőben, hátunkon a kis, műanyag, egyébként hasáb formájú, belül üreges,
kb. 20 cm
hosszú csöveket tartalmazó batyuval visszaindultunk a szállásunkra ebédelni. Az
esőkabátom kezdi megadni magát, a legalsó gombját valahol, valamikor sikerült
leszakítanom, úgyhogy a szeles angliai esőzésben általában térdtől lefelé
teljesen, deréktól lefelé elszórtan vizes vagyok. Általában ez csak akkor gáz,
ha reggel megkérdezem Mike-ot, hogy milyen területre megyünk, kell-e
gumicsizma, vagy elég a bakancs. Ilyenkor mindig azt válaszolja, hogy elég
a bakancs, és ilyenkor mindig csurom vizes leszek (esőtől függetlenül). Neki ma
szétment a bakancsa, lehet, nem őt kellene kérdezgetnem. :-) A rettentő
megpróbáltatásokra tekintettel, ebéd gyanánt magamba toltam két napra elegendő
szénhidrátmennyiséget a komfortérzetem helyreállítása érdekében. Ekkorra már
Lilla és Laci is visszaérkezett. Dávid pedig volt olyan kedves és magára
vállalta a délutáni programot (a hüllőfelméréshez kihelyezett fekete cuccok alá
kellett benézegetni), úgyhogy végre le tudtam ülni a gép elé. Nekiálltam
elkészíteni a hétfői kiselőadásomat. Most rajtam a sor. Meg a Gyöngybagolyvédelmi
Alapítványnak elküldendő heti beszámoló megírása is az én reszortom a héten,
úgyhogy kicsit szűkszavú leszek, sok lesz ez így egyszerre. :-p
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése