Halloween

Napközben a projektjeinkkel voltunk elfoglalva, bár délután esélytelen volt bármit is csinálni a konyhában, mivel elkezdtek az esti "ünnepségre" készülődni a helyiek. Volt nagy sürgés-forgás, miközben rotyogott a denevérszárny leves a tűzhelyen. :-S Fel is vonultunk a nappaliba, nem mintha ott jobb lett volna, de hátha... Aztán jobbnak láttuk lelépni a házból, elmentünk bevásárolni.

Totnes... szakadó eső... szélvihar... a hajam meg nem állt sehogy, pedig Schwarzkopf. :-)p

Estére persze befogtak minket segíteni, pontosabban útjelzőtáblának. Ha már lúd, legyen kövér, maszkírozzuk el magunkat, amennyire tudjuk. A fekete festék volt a legkézenfekvőbb minimálsztájl, de beszéljenek magukért a képek, én meg húzok aludni, mert rámfér. :-p

Bournemouth

Megígértem Ritának, hogy ha sikerül kijutnom Angliába, meglátogatom, és mint tudjuk, az ígéret szép szó, úgyhogy utazásra adtam a fejem. Tegnap 9.50-kor vonatra szálltam, és elindultam Bournemouth felé. Nem mintha olyan hűde messze lenne, de 15.05-kor érkeztem csak meg. Na de kezdjük az elején.

Tegnap fél9-kor - mivel esett az eső -  Laci bevitt kocsival Totnesbe (valahogy nem volt kedvem begyalogolni). Mivel volt még több mint egy órám a vonatindulásig, elmentem valami kaját venni. Ha tudom, hogy az lesz az egész napi eledelem, kicsit felturbózom a sajtos pogácsákat valamivel. :-)p Vonattal elmentem aztán Exeterbe, ott be kellett sétálnom a központba az állomásról, mivel busszal mentem tovább. Itt is volt majd' egy órám, szóval nem aggódtam. Térkép a telefonomon, látnivaló volt elég, gondoltam kényelmesen  elsétálok, közben fényképezgetek. Ebből az lett, hogy fél óra múlva még mindig csak az út egyharmadát tettem meg, mert mindenhol leálltam képet készíteni. Szóval elraktam a masinát, aztán magam alá szedtem kicsit a csülkeim. Pedig egy csomó ilyen szép templomot találtam eldugdosva az épületek között.

Amit viszont nem hagytam ki, nem átallottam elmenni egy dr.Marten's boltba (jóelőre kinéztem már, hogy merre van), hogy adjak még egy esélyt a márkának. Mint tudjuk, akkor pártoltam el tőle, mikor sikerült egy Made in China feliratú lábbelit beszereznem. Nem is kerestem vásárláskor származási helyet, nekem valahogy evidens volt, hogy ezt Angliában készítik. Ez volt az utolsó bakancsom, kurvákat mégsem hordhatok a lábamon! ;-) Azért jó volt újra kézben tartani, de a talpára ragasztott árcédula hamar visszazökkentett a valóságban. Nem kis pénz az a 80 font, bár ahhoz képest, hogy annak idején milyen ütemben emelkedett az ára, így utólag azért van bennem egy "csakennyi?" érzés, viszont csak emiatt már nem venném meg.

A buszt minden gond nélkül elértem. Kényelmes ülésekkel várt a National Express, a buszokon még wc is van, bár azt nem használtam. Valahogy még mindig bennem van az, hogy nem szúrok ki a sofőrrel, bár nem tudom, hogy itt is ők takarítják-e ki a tartályt. Volt egy 20-25 perces pihenőideje a busznak valahol az Isten háta mögött, de 15.05-re volt kiírva az érkezése, úgyhogy 15.05-kor be is hajtottunk a bournemouth-i buszpályaudvarra. Rita már ott várt, hazafelé beugrottunk egy kis piáért, majd megbeszéltük, hogy a szállodából visszafelé jövet veszünk pizzát. Nah, ebből nem lett semmi. Illetve annyi azért lett, hogy valamikor az éjjel kellős közepén a csajok lementek a benzinkútra félkész pizzákat beszerezni. Mire mindenki megérkezett, már tetőfokára hágott a hangulat. Érdekes volt látni a dél-afrikai srácot, meg a dumáját hallgatni. Nem is lett volna semmi gond vele, ha nem hófehér úgy egyébként. :-) Gondolkodtam, hogy melyik képet tegyem ide a buliról (betegyem-e egyáltalán valamelyiket), de aztán e mellett döntöttem. Ennél röhögtem a legnagyobbat, mivel csak utólag tűnt fel, hogy Leigh meg akarja nyalni a fejem rajta. :-D Jah, Ritának meg gipsz van a kezén csak úgy mellesleg, mert elzakózott otthon.

Valamikor éjjel 1 és 2 között bealudtam... volna, ha az egyik csávó nem ébresztgetett volna fel ötpercenként. Nem kicsit voltam már ingerült a huszadik alkalom után! :-) Rita aztán mondta, hogy csak nyomulni akart, hááát rosszul csinálta. Ha ismerne, tudná. Igaz Fater? Ennél kevesebbért is vágtak már ki szobából embert. ;-)))

Hajnali háromkor a házigazdáink megkegyelmeztek nekünk, és átkísértek a szállodába, ahol Rita dolgozott egyébként. Nem felejtettem el lekapni a holdat, ha már egyszer szép felhőtlen volt az ég. :-)

Reggel ébredés után lementünk a tengerpartra. A város maga olyan, minta a Földközi-tenger egyik mediterrán településén lennénk. Pálmafák meg az a hosszúlevelű fenyő mindenütt, de az egész hangulata is nagyon olyan volt, bár gondolom ehhez a verőfényes napsütés is hozzájárult.

A tengerpartja homokos, de kilométereken keresztül. Nyaranta állítólag tömve van turistákkal az egész. Elhiszem, mert fenn a parton is egymást érik a szállodák. A tengerparton meg ilyen aranyos kis kabinokat lehet méregdrága pénzért vásárolni vagy bérelni, ha valaki nem akar lemaradni a frissen főzött délutáni teájáról.

Kiültünk a mólóra és a változatosság kedvéért elfogyasztottunk ismét egy cidert. Alapból nem szeretem egyébként a Strongbow-t, de ez körtés volt, nem pedig almabor, és ez kifejezetten finom. 

Aztán elkezdtek gyülekezni a felhők, meg a buszt is el kellett érnem, úgyhogy elindultunk visszafelé.

A parkokban egymás farkába haraptak a mókusok, olyan sokan voltak, és annyira nem féltek az embertől. Ez a példány például ott keresgélt közvetlen mellettem, nincs nagyítva a kép. Akkor sem ment el, mikor egy hatalmas kutya ment felé, sőőőt, még meg is indult az irányába. Nemnormális! Rosszabbak voltak, mint a galambok. Egyre inkább kíváncsi vagyok, milyen íze van a mókushúsnak! ;-)

A busz 10 perces késéssel indult, ergo 10 perces késéssel is érkezett, de a menetidőt tartotta pontosan. Ez új élmény volt az otthoni tapasztalatokhoz képest. Eddig kettőből kettő. Az úton - bár nem akartam - sikerült elaludnom persze. Egy darabig tartottam magam, hogy nézzem a tájat, de aztán nagyon beborult már és az eső is esett, úgyhogy feladtam, hunytam egy kicsit. Mikor legközelebb kinyitottam a szemem, két hegy között a tenger látványa tárult elém, ahogy a szürke, komor felhők közül a víz felett egy helyen átverekedik magukat a lemenőben levő nap aranysárga sugarai, ragyogóra festve vele a felhőket és az alatta levő vízfelszínt. Hihetetlen látvány volt! Persze fényképező sehol. Egyszer majd megfestem, ha rájönnék valamikor, hogy olyat is tudok! :-))p

Exeterben fél órát kellett várni a csatlakozásra, ami egy emeletes busz volt végre. Ki is láttam volna a sövények közül az úton, ha nem sötétedett volna be időközben. Egy érdekességet azonban így is láttam. Megvan mindenkinek a "Vigyázz, vadveszély!" tábla a szökellő őzbakkal ugye? Na ezt a táblát tessék elképzelni az őzbak helyett egy kacsával... hagyok rá időt... Ugyanez a tábla van egyébként itt Totnesben mindenhol, csak épp hajlott hátú öregemberek vannak rajta. Jelentése: vigyázz, bármikor eléd ugorhat egy botos öregember! :-)

Ez a busz már nem a National Express volt, így 5 percet késett. Nálam ennyi belefér az otthoni fél órás csúszásokhoz képest. Mivel azonban fuvarom csak este 10-kor volt, beültem egy pub-ba olvasni, de a Reading-Arsenal focimeccs elvonta a figyelmemet. Akit érdekel a foci, az tudja miért, akit nem, azt viszont nem fárasztanám a részletekkel, úgyhogy jóéjt! 

Majdnem telihold

Azt írtam, hogy tönkrement a mosógépünk? Na ha nem, akkor most. Már épp azon voltam, hogy kézi mosásra adom a fejem, mikor tegnap végre kaptunk egy "újat". Jóféle hazai, a hörmádzsösztinek gyártott angol gépezet a használtcikk piacról. :-p Kíváncsi leszek, meddig bírja! Mióta megérkezett, folyamatosan dolgozik. 1-2 hetes felhalmozott koszos ruhát kell ledarálnia. Egyelőre ő jobban bírja, mint a szárítókötél. Ez utóbbival mind mennyiségileg, mind strapabírásilag bajban vagyunk. Már a fölső szobába is kifeszítettünk egy sátorkötelet. Nem tudom, a házigazdáink mit szólnak hozzá, de eddig még nem tették szóvá. Bár a szájukat kicsit húzzák valamiért mostanában. Mondjuk nem biztos, hogy emiatt, talán majd kiderül egyszer, de erre az angoloknál nincs garancia. :-) Mindenesetre az utolsó pillanatban jött a felmentősereg! Azon már ki sem akadunk, hogy szagminta alapján döntjük el, mi hordható még pár napig és mi az, ami végképp légmentesen elzárandó veszélyes hulladéknak minősül, de mosás nélkül már igencsak kezdett kifogyni a bőröndünk a hordhatónak ítélt ruhákból.

A délelőtt folyamán egymást váltogatva hol pakoltuk a ruhákat a gépbe, hol teregettünk. Dávid eközben lent segített a folyóparton a szemétgyűjtőknek. Nekem is illett volna ott lennem, de hétfőn elutazom meglátogatni egy régi osztálytársamat két napra, így a tiszta ruha előállítása mellett döntöttem. :-p

Délután bementünk Totnesbe, mivel nagyon szép idő volt. Sétálgattunk kicsit, kávéztunk egyet (nekem az olvasztott tábla csoki csúszott le ismét), aztán vettünk egy-két cuccot még az esti parasztvacsorához. Főztünk héjában krumlit, meg tojást, sóztunk be lilahagymát, kis sajt, meg egy kis parasztkolbász... Már csak egy jóféle laza hazai fröccs kellett volna, hogy teljes legyen a kép! :-)

Vacsora után kimentem teliholdat fotózni. Persze még nem teljes, de hétfő este ki tudja mit fogok csinálni, arról nem is beszélve, hogy nem szabad elszalasztani egy felhőmentes lehetőséget, ha adódik. Pláne itt! Szóval már Angliából is lefényképeztem a Holdat. Össze kellene keresgélnem az összeset, szép kis  gyűjteményem lehet már. Nem mintha máshogy nézne ki akármelyiken is, de pl. térképre rakva érdekes lehet.

Kelet Devon és a Jurassic Part

Szép volt nagyon, jól is éreztük magunkat és még a kempingezést is megúsztuk. Kell ennél több? Nem kellene, de jutott! :-)

Szerda reggel - szokásunkhoz híven - negyed órás késéssel érkeztünk meg Mike-ért Totnesbe a vasútállomásra, majd indultunk tovább Kelet-Devonba az Axe Estuary Wetlands természetvédelmi területre (az Axe folyó torkolata/ártere). Ez a fiatalabb korában vélhetően mutatósabb, erősen Patrick Swayze vonásaira hajazó természetvédelmi őr vezetett minket körbe a területen. Mi majd' megfagytunk, ő meg rövidujjúban tolta. Aztán elment az autójához, és kihúzott egy felsőt. Áhháááá, ő is fázik! Jah, ujjatlan polár volt... :-pp

Mesélt jókat, egészen a római korig visszament. Ezen a helyen, ahol itt álltunk, régen homokos tengerpart és római hajók kikötője volt. Ma kb. 1 kilométerre van a tengerpart, alattunk murva, a kettő között meg legelő volt. A 17. században az akkori földesúr emeltetett egy gátat, hogy legelőt kreáljon a szegényeknek. Aztán erre építettek egy vasútvonalat is, amit azóta be is zártak, most egy villamosokat gyűjtő emberke szerkezetei járnak rajta. 

Rendesen belenyúlkált az ember mindig is a természetbe... Ez a természetvédelmi terület az utolsó megmaradt édenkert az épített környezetben. 

Gondolnánk elsőre, de nem! Tessék csak megnézni az alábbi képet! 2008-ban még ez is legelő volt...

Kevés ennél jobban ember által manipulált területet láttam eddig életemben. Ilyen kis árokkal és az út másik felén levő - egyébként náddal eltakart - földgáttal védik a területet a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű esővíztől, hogy a terület sótartalmát egy átlagos szinten fenntartsák. Így az ehhez szokott rákocskák és egyéb, a halak eledeléül szolgáló élőlények magas számban tudnak megélni, biztosítva a madarak állandó jelenlétét. A vízszintet is ennek megfelelően szabályozzák. A fészkelési időszakban kevesebb az iszapos terület, a madárvonulás idején sokkal nagyobb. Néha persze teljesen elárasztják a területet, hogy az iszap ne száradjon ki.

A sós tengervizet sem engedik be a természetes ár-apálynak megfelelően csak úgy. Ez a pofás kis egyszerű szerkezet állja útját mind az édes, mind a sós víznek. A jobb oldalon felül látható a vízelvezető árok beömlőnyílása. Visszafelé zárt, így sós víz arra nem megy be. A képen ez alatt (a valóságban mellette) van az elárasztott területet szabályozó cső. Attól függ a terület vízszintje, hogy hány deszkát tesznek be ehhez a csőhöz. A bal oldalon látható a folyó felé vezető cső...

... amit ez a pofás kis szerkezet nyit és zár teljesen önműködően, mindenféle elektronika nélkül. Mikor emelkedik a tengerszint, és jön sós víz, a zöld kis bója megemelkedik a vízszinttel együtt, ezzel nyitja a zsilipet (a csőhöz fordítja a lyukas részét a lapnak). Ha nagyon magas lenne az áradás, akkor ezt követően le is zárja, mivel a lap másik tömött része kerül a cső elé. Teljesen jó! Az egyetlen elektronikus berendezés a sárga körön látható kis doboz, de ez is csak a kapu dőlésszögére vonatkozó információkat rögzíti. Ha az esővíz-elvezető árok felől érkezik nagyobb mennyiségű víz, az a csőnek a jobb oldalán látható kiömlőnyíláson távozik.

Ráadásul mindez nem került nekik semmibe, mivel ez a szerkezet egy állambácsi által kifejleszte(te)tt prototípus volt, és épp megfelelő helyszínt kerestek a kipróbálására. Azóta már mindenhol ezt a szerkezetet alkalmazzák.

Jahj, és nem hagyhatom ki persze a korábban már említett kis villamosokat sem. A leginkább tájképbe illő példányt választottam ki a bemutatásra. Lehet gyönyörködni! :-))p

Ez pedig már a bemutatóközpontban lekapott tervek közül az egyik jövőre megvalósuló projekt. Elég nehezen kivehető a fényképről készített fénykép sajnos. A fölső képen látható a jelenlegi helyzet. Bal oldalon a háttérben a meglévő bemutatóház, mellette a jobb oldalon csak egy füves terület van. Itt jövőre már egy partifecske-telep lesz, ha a madarak is úgy akarják. Az alsó képen látható, fadeszka borítású, a tetején fűvel bevetett, műanyag-csöves fészekodúkkal tarkított építményt fognak összerakni a madarak érkezéséig, ha minden jól megy. A föld kimérése már megtörtént...

Délután, mikor végeztünk, lementünk a tengerpartra. Fújt a szél, hideg volt, és igen, jól látjátok, két kiscsaj egy szál bugyogóban fürdőzött az anyjuk felügyelete alatt. :-\ 

Ettől függetlenül hihetetlen szép a tengerpart mindenhol. Nem homokos, kavicsos, ebből adódóan tiszta a víz, nem zavaros. Ami viszont a legjobb - és ezt itt tapasztaltam először, valószínűleg a meredek part miatt -, az a hullámok által mozgatott kavicsok hangja a hullámverésben. Egyszerre kattogtak, pattogtak, görögtek a hullámokkal harcolva.

Ami viszont a legjobb, hogy megúsztuk a kempingezést!!! Jippíííí :-DD Fújt a szél egész nap, rendesen át voltunk fázva estére. Szerencsére Mike talált egy ifiszállót nekünk, ahol meghúzhattuk magunkat. Igaz, elmentünk sörözni (muszáj volt, Beer-nek hívták a városkát, ahol voltunk!!!), úgyhogy mire visszaértünk a szállásra, már elég nagy volt a szánk ahhoz, hogy elsüssük, elég meleg van, simán sátorozhatnánk is. A szobánkban viszont nem volt fűtés, úgyhogy többször arra keltem, fázok. Örülök, hogy nem sátorban aludtam, hanem ennek a kis házikónak a kis nemzetiszín (nem magyar) zászlókkal "eltakart" földszinti kis szobájában.

Még reggelit is kaptunk! Igaz, kicsit fel kellet turbóznunk, mivel csak egy kanálnyi tojásrántotta, egy pici párolt gomba, egy fél szelet grillezett paradicsom és egy vékony szelet bacon volt az adag egy kis rösztiburgonyával. Na jó, kérhettem volna hozzá még egy tízcentis kolbászkát is, de az asszem nem adott volna túl sokat hozzá a mennyiséghez. Egy vajas és egy lekváros-sajtos pirítós képezte a turbót, amit egy forró csokival öblítettem le, így már kicsit kerekebb volt az összkép. :-) 

Reggeli után összepakoltunk, majd elindultunk a Jurassic Coast felé. El is jutottunk a szomszéd városig (Seaton), ahol a fiúk elmentek vásárolni, én meg megnéztem itt is a tengerpartot a változatosság kedvéért. Mivel nem volt senki körülöttem, videóra próbáltam rögzíteni a kavicsok hangját a hullámverésben.  

Csak azt nem vettem számításba, hogy az egyik hullám mindig nagyobb a többinél. :-) Mivel voltam már az Angol csatornában korábban, nem tervezem, hogy belesétálok, így nadrágostul-bakancsostul sétált alám a tenger. :-))p Nem volt rossz. Jelentem a bakancsom valóban vízálló, a nadrágom kevésbé, viszont roppant fürge voltam és kikapkodtam a csülkeimet a habokból, így a következő helyszínig már meg is száradt mindenem. Azért a tengerparti kisváros hangulatát még megörökítettem gyorsan, mert azt mindig elfelejtem mostanában. :-p

Letettük a kocsit az Axe folyó másik oldalán, majd visszasétáltunk a torkolathoz, ahol ez a régi híd van. Mögötte van az újabb, amin mi is átjöttünk, az egy még ennél is egyszerűbb beton szerkezet. Érdekességként lefényképeztem a kettőt együtt, de semmi extra, úgyhogy marad csak ez.

Kis folyóhoz kis torkolat dukál, bár gyanítom, hogy ez a torkolat csak a tegnap meglátogatott gát megépítése  után lett kicsi. Korábban nem csak római kikötő volt, hanem a jóhírű VIII. Henrik is itt állomásoztatta a flottáját.

Ettől továbbhaladva pedig már szemünk elé tárult az Axmouth - Lyme Regis partszakasz, ahol a több mint 7 mérföldes gyalogutat terveztük megismerni. Nem mondom, hogy végigjárni, mert az kicsit erős lenne tekintve, hogy három szakaszban néztük meg:

1. - először a tengerpartot, a föléjük tornyosuló sziklákkal, melyek a mai napig folyamatos mozgásban vannak. A természet erőinek és az eróziónak "engedelmeskedve".

Végig borongós, szeles időnk időnk volt.

Annál gyönyörűbbnek tűnt, mikor végre néhol ki-kisütött a nap.

 

2. - aztán felmentünk autóval a sziklák tetejére, ahol már mezőgazdasági területek voltak. Onnan sétáltunk vissza a gyalogútig, kihagyva így a meredek emelkedőt, amit Mike nem mert velünk bevállalni az esőzések után (nem véletlenül, én sem vállaltam volna ott másokért a felelősséget). Fent a folyamatosan mozgó sziklákon burjánzik a növényzet. Nyilván évtizedekben mérhető csak látványosan a mozgás. Ezzel együtt, nem szívesen lennék ott, ha egyszer az anyatermészet úgy dönt, hogy márpedig ennek a szakasznak mennie kell a mélybe, MOST! :-)

Volt, hogy kisütött a nap, persze akkor kattogtak a fényképezőgépek is rendesen. :-)

A 2. szakaszon az uticélunk ez a "füves puszta" volt. Megnéztük "alulról" is, aztán visszamenve megkerültük az egészet, és rámentünk fentről. A sok idézőjel meg azért van, mert ez a Goat Island-nek nevezett terület nem egy tengerrel körülvett sziget (ahogy a neve is mondja), hanem egy a felső sziklákról évtizedekkel (vagy ezredekkel?) ezelőtt levált, és folyamatosan a tenger felé dőlő hatalmas sziklatömb. A fentebbi képpel lehet talán a legjobban elképzelni az egészet, azon látható földrész maga. Ha annak leválna a csúcsa, és elkezdene dőlni a tenger felé, akkor a földrész felé így nézne ki. Fákkal, bokrokkal a szakadékban.

A tenger felé pedig így. Hatalmas szakadékkal, meg letöredezett földdarabokkal. 

3. - A legvégére hagytuk a Jurassic Coast egyik ékes darabját, Lyme Regis-t, ahol fosszíliákat terveztünk keresni, mert állítólag itt vannak. Az utcai lámpákból már gondoltuk, hogy jó helyen járunk. :-)

Mivel azonban szemerkélt az eső és hideg szél fújt, beültünk először melegedni kicsit egy kávézóba. Ekkor még nem nagyon sajnáltam volna még azt sem, ha nem látok jura korabeli maradványokat.

Aztán nagy nehezen elindultunk felfedezőútra mi is (Mike és Dávid már rég úton voltak addigra). Nézegettük a kavicsokat, de semmi. Aztán végre szembetaláltam magam egy információs táblával (Lilla és Laci akkorra már jóval előttem járt). A táblának köszönhetően megtudtam, hogy elsősorban a szürke köveket kell figyelni. Nem is kellett sokáig várnom az eredményre, találtam pár csigaformájú rajzolatot. Bár ekkor még az is bennem volt, hogy helyi csintalan kölykök vésték ezt ide a tudatlan turisták szórakoztatására.

Később azonban már egyre többet találtam, ráadásul egyre nagyobbakat. Itt már azon gondolkodtam, hogy vajon a többiek észrevették-e ezt? Ha nem, akkor hogyan fogom majd megmutatni nekik? Elkezdtem ismertetőjeleket keresgélni, ami alapján majd újra megtalálom a köveket...

Mikor azonban már egyre többet...

...és egyre nagyobbakat találtam, már kétség sem férhetett hozzá, hogy ezek mellett nem mehettek el. Meg az is egyértelmű lett persze, hogy ilyeneket vicces kamaszok nem tudnak csak úgy kőbe vésni.

Csak a méretek elképzelése kedvéért a lábamat is odaraktam (38-as). ;-))

A sziklafalakról folyamatosan mosódnak le a rétegek, amik ezeket a kövületeket tartalmazzák. A kisebb darabokat ráadásul össze lehet gyűjtögetni, ha az ember talál. Márpedig mi találtunk nagyon szép példányokat, úgyhogy hazafelé is sakkozni kell majd a bőrönddel meg a mérleggel. :-ppp

Viszont a nagyobbakat ott kell hagyni a közérdeknek. Na nem mintha bárki is el tudná cipelni ezeket a batár köveket, de széttördelni sem szabad őket, vagy levésni belőlük egy darabot például.

A sötétség nem szabhatott határt a fényképezésnek, annyira hihetetlen volt a látvány! :-)

Na jó, itt már azért sok értelme nem volt fényképezni, de ezt még muszáj volt. A csigák egymás hegyén-hátán egy halomban kövültek meg ezeken a lapokon. Megint ott van a kitudjamitörténtéshogyan faktor. :-)

A keresési kedvünk nem hagyott alább, csak az egyre nagyobb sötétség sürgetett minket a közvilágítás irányába. A kocsit elérve már korom sötét volt. Ott még ettünk keveset a hozott kenyérből és a jóféle hazai parasztkolbászból, aztán elindultunk haza. Hulla fáradtan, késő este érkeztünk vissza Sharphamba. Megvacsoráztunk, lefürödtünk, aztán húztunk aludni. Ránk fért, hihetetlen két nap volt!! :-))

A péntek minden különösebb esemény nélkül eltelt. Nem keltünk korán, fél11-kor volt az angolóra, 12-re hivatalosak voltunk a ház dolgozóival együtt Penny-hez egy búcsúebédre. A fiúk játszottak is neki 3 számot. Egyre jobban nyomják, jót tesz nekik a gyakorlás! ;-)) Délután lezavartuk a madárfelmérést, de nem álldogáltunk sokáig, mert nagyon-nagyon hideg volt. Ezután már csak a bevásárlás és a vacsora maradt, köztük próbáltam befejezni a beszámolót, de csak mostanra sikerült. :-pp