Birkamentés

Ma tettünk-vettünk, amit kellett. A nagy fehér főnök reggel érkezett, hogy megbeszéljük a következő két hét történéseit, ami még visszavan. Két hét... el sem hiszem. Lesz itt minden, ami szem-szájnak ingere. Úgy el fog repülni, hogy észre sem vesszük. Aztán mehetek vissza a mókuskerékbe. :-pp

Kb. egy órába telt, hogy mindent átrágjunk, utána még egy kis pakolászás következett, majd felmentünk  a majdani építkezés területére összeszedni a korábban Mike-kal a hüllőfelméréshez kirakott lapokat; meg lecsekkolni, hogy az ott talált borzüregeket használja-éé valaki. Hüllőt persze nem találtunk, az üregeknek viszont volt látogatója. Most a lazán odaillesztett botok helyett fűcsomót raktunk a bejárathoz. Nem tudom, mi a különbség a kettő között, de majd Mike elmondja egyszer, talán. 

Az egyik sövénynél egy magányos birkával találtuk szembe magunkat. Először azt hittük, barátságos jószággal van dolgunk, de mikor végül megpróbált volna elugrani előlünk és az összetekert szederindák a levegőből visszarántották, már nem a röhögés volt az első gondolatunk, pedig így utólag végiggondolva még akár vicces is lett volna a jelenet. 4-5 db jó tüskés szederinda úgy összecsavarodott egy nagy ággá, mintha kötél lett volna és a gyapjánál fogva a sövényhez kötözte szerencsétlen állatot. Úgy kellett levágnunk szegényről, még jó, hogy nálam volt a svájcibicskám. :-) Először kicsit megijedtem, mert piros volt a bundája, de csak le volt festve. Nem lett semmi baja, szépen elfutott aztán. Már érdemes volt felkelni! :-)

Ebéd után a fiúk elvitték a hulladékudvarba a lerobbant régi mosógépet végre, meg néhány délelőtt kiselejtezett bútordarabot és a bevásárlást is lerendezték, mialatt mi Lillával lementünk a folyóra felírogatni az ott időző madarakat. Nem emlékszem, hogy láttam-e valaha ilyen alacsonynak a folyót. Múlt héten még magassági rekordokat döntögetett, úgyhogy átlagos vízállásúnak mondható a Dart. ;-)

Este vacsora, netezés, aztán alvás. Jah, és a programozott üzemmód helyett folyamatosra kapcsoltuk a fűtést. Kicsit hideg van, pedig épphogy csak fagy. A fiúk szerint a párás levegő miatt érezzük hidegebbnek. Lehet, hogy igazuk van, de azért csak durmoljon az a kazán! :-)

Exeter és Occombe Farm

Nah a keddi beszámolót sikerült nem kiraknom a blogra, csak lementettem, utólag is elnézést a türelmetlenebbektől emiatt. 

Meg voltam győződve róla, hogy naprakész vagyok a beszámolókkal, és csak a tegnapival vagyok adós, amire viszont jó mentségem van! Mike-nak tegnap volt az utolsó estéje velünk, ma hazautazott, hétvégén meg visszamegy Magyarországra a következő csapatot felkészíteni. Két hétig nem lesz velünk, csak az utolsó pár napunkra jön vissza. :-(

Nem emiatt, de tegnap városnézni vitt minket Exeterbe, ahol egyébként él. Eredetileg a Dart-ra mentünk volna saltmarsh élőhelyet tanulmányozni, de elromlott a csónak motorja, így azt elnapolták.

Exeter egy nagyon hangulatos kis régi nagyváros, hatalmas katedrálissal a közepén. Az utunk először a múzeumba vezetett. A falak itt is "szép" rózsaszínre voltak festve, biztos ez a divat most Angliában.

Ettől függetlenül tényleg szép az épület maga, a kiállítás pedig fenomenális szerintem. Az élet kialakulását végig lehet követni egy ilyen falra vetített rövid videón. Felül a sávon 400 millió évvel ezelőtt kezdődik a történet. A földgömb alul jobbra forog folyamatosan, rajta egy piros folt jelöli Exeter "éppen aktuális" helyét a vándorló kontinensek között. Belegondolni is hihetetlen, milyen sok több millió év, hát még több százmillió! A videónak a vége felé jelent meg először az ember maga. A sárga sáv ott totyorgott valahol a nullához közel a jobb oldalon. Kicsit nagyobb tisztelettel kellene gondolnunk a Földre és a rajta kialakult életre...

Az meg kifejezetten látványosra sikeredett az alkotók részéről, ahogy a sivár felszínből vulkánok sokasága tör elő, illetve a különböző gyűrődések következtében kialakultak a különböző hegységek. Több millió év 1-2 percbe belesűrítve. Olyan volt, mintha egy láthatatlan kéz gyúrná-nyújtaná a tájat. ;-)

Az egyik kedvenc kiállítási darabom ez a ruha volt. 1920 körülire datálták a születését, de ma is leesne egy-két férfiáll (meg biztosan női is), ha egy nőci ebben megjelenne valahol. Nagyon finom, áttetsző fekete anyag (a szürkés valami ami átsejlik alóla az a fehér próbababa, úgyhogy el lehet képzelni...), egyszerű, színes gyöngydíszítéssel. Csípőtájon kicsit szélesebb a díszítés, ami ízlésesen takar a megfelelő helyen, bár melltartó nélkül így is elég kihívó darab még most is, hát még akkor! :-) Egyébként földig érő ruha, csak a randa visszatükröződő vaku miatt levágtam. :-p

A múzeum után megcsodáltuk a várost...

...és a katedrálist is. Belülről csak egy pillantást vetettem rá (nagyon-nagyon szép egyébként), mert 5 font volt a beugró, annyit nem ér egy fél órás séta benne. Nekem persze. Lilla és Dávid kiperkálta, úgyhogy a belsejéről inkább őket kell faggatni. Jómagam Mike-kal és Lacival körbenéztünk a karácsonyi vásáron addig.

 :-)

Kb. háromnegyed négykor jutottunk be a régi városháza épületébe. 4-kor volt a záróra, úgyhogy nem vártunk túl sokat, DE akkor összebarátkoztunk a portásbácsival, és láss csodát... kinyíltak a kapuk. :-) Az öregúrból dőltek a sztorik (mostanában ilyen jófej öregurakkal találkozunk). Megmutatta a pincét, ahol régen a foglyokat tartották, a portásfülkében volt a padlóba beépítve egy fedél, de a szomszéd pub-ból is meg lehet közelíteni. Aztán elmesélte, hogy milyen kedves lady a királynő, meg miket csinált, mikor Exeterben járt, és őt kérték fel a sofőrjének. Aztán adott egy névjegykártyát Mike-nak, hogy ha legközelebb arra járunk, szóljunk oda neki előtte, akkor meg tud mutatni többmindent. Ekkor elmondtuk neki, hogy mi magyarok vagyunk és három hét múlva utazunk haza. Na ekkor rövid töprengés után fogta a kulcscsomóját és közölte, hogy kövessük.

Felvitt minket az emeletre, ahol a különböző ceremóniakellékeket tárolták, elmondta mindnek a történetét, hogy mi mire való, meg egy kis saját élményt is, ami hozzájuk köthető.

Ezt a kardot például haza fogja vinni az ebédlőjébe, ha nyugdíjba megy... :-D

Megmutatta a városvezető irodáját is, mit ne mondjak, pazar egy munkahely.

Már besötétedett, mire kijöttünk az épületből, úgyhogy másnak nagyon nem volt értelme nekiállni, elindultunk haza. Totnesben bevásároltunk egy kis cider-t, aztán egy jó adag beszélgetés mellett elfogyasztottuk. Jókedvvel, bőséggel tértünk nyugovóra.

Nem is nagyon akaródzott másnap felkelni. Szerencsére nem kellett túl korán, de így sem volt nagyon egyszerű. 10-kor aztán elmentünk egy közeli farmra, ami egy szabadon látogatható, mintagazdaságszerű izé. Leginkább salátának való zöldségeket termesztenek magról, helyi értékesítésre és helyi önkéntesek segítségével. Érdekes volt nagyon. Bár a csajszi (aki körbevezetett minket, és úgy nézett ki, hogy ő valami főkertész-féle) azt mondta, hogy ha jövőre is ilyen szar nyaruk lesz, akkor felmond és elmegy egy kocsmába felszolgálni. :-) Egyébként lelkes és nagyon szereti a munkáját, úgyhogy tényleg nagyon ratyi lehetett itt az időjárás.

Este vacsorára voltunk hivatalosak Totnes-be Kate-ékhez. Beköltöztek ugyanis a nagyvárosba a jurtából. Nem kis váltás. Egyelőre nincsenek is nagyon elragadtatva a dologtól, ahogy elnézem. Bár ebben a hidegben szerintem pár fokkal jobb, mint kint egy szobányi sátorszerűségben. Már napok óta fagy éjszaka. :-p

Holnap nem tudom, mi lesz, de elteszem magam. Biztos, ami biztos... Jólét polgártársak!

Boldog Születésnapot Noé! :-)

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy Boldog Születésnapot kívánjak kedvenc unokaöcsémnek, aki a mai napon töltötte be 1. életévét. Ne igyál túl sokat kisöcsi! :-) Anyudat meg faterodat puszilom, hogy ilyen szép formára sikerült téged összehozni!! :-***

Projektmunka élesben

Lillával kint töltöttük ma a délelőttöt a hideg és szeles szabadégalatt, hogy a national diploma témájaként kidolgozott madármegfigyelési módszertant élesben is kipróbáljuk. Mindjárt azzal kezdtünk, hogy felmásztunk a bicikliútig, hogy majd onnan könnyebben elérjük a kiserdőt, átmászunk majd valahol a kerítésen. Aha... dupla szögesdrót végig. Lementünk a dombról, bemásztunk a kapun, megcsináltuk a másik felmérést a pataknál, majd visszamásztunk a dombra a kerítés másik oldalán. A kiserdőben háromnegyed órába telt, míg kitaláltuk, hogy itt vagy 15 perces felmérés csinálunk az erdő széléről, ami nem fog olyan eredményt hozni, amit szeretnénk, vagy legalább fél óra kell, amíg becsörtet a közepére az ember, és kivárja, hogy megszokják a madarak. :-pp

Az erdőtől vissza le a patakhoz, majd ismét fel a dombon a Farmhoz. Fényképkészítés a téli madáretetők potenciális helyszíneiről, aztán irány újra felfelé a dombtetőre a következő helyszínhez, majd felmérés után újra le. Kicsit már tele volt a toklantyúnk. Mondtam már, hogy mennyire szeretem a dimbes-dombos vidéket? Látványnak gyönyörű, még tán túrázni is, de ha muszájból kell megcsinálnod valamit a lehető legrövidebb időn belül, amikor A és B pont között 3 domb is van... Na aaaaz az igazi lábizom-erősítő gyakorlat! :-)

Visszajöttünk, összedobtunk valami gyors, de főleg jó meleg ebédet, aztán vártuk a fiúkat, hogy bepótoljuk a pénteken elmaradt angolórát. Laci a szokásos keddi csoportfoglalkozásán, Dávid a farmon segédkezett, Mike meg itt mászkált körülöttünk. Mindig láttuk, csak épp a pillanatnyi fellelhetőségét nem tudtam volna megmondani, ha valaki rákérdez. :-) Négyre sikeresen megérkezett mindenki. László visszahozta a csoportjának készített fácánleves nagy részét. Alig ettek belőle, nem is értem. Miért jobb nekik a sima tészta, mint egy jó kis forró leves?! Ráadásul még finom is volt! Na mindegy, ez az ő bajuk, mi gyorsan bepusziltuk, nehogy megromoljon. ;-))

Jah, erről jut eszembe... Anyu, légyszi szólj Maminak, hogy rakjon nekem félre egy vágnivaló tyúkot mire hazamegyek! A fácán zúzáját én szedtem szét, de egy csomót bénáztam, úgyhogy vissza kellene jönni a gyakorlatba... :-))

Részemről ezzel vége is a napnak. Befejezem még a múlt heti beszámolónkat, amit haza kell küldeni az alapítványnak, aztán húzok aludni. A többiek elmennek még éjfél körül kisemlőscsapdákat ellenőrizni egy nem épp közeli területre, de nekem az már túl sok a jóból.

Seaweed-szedés

Hétfői nehéz kelés után a szokásos 9 órás heti útbaigazítás, aztán 10-kor irány a kert. Jesse mindjárt le is irányított minket a folyópartra, ahol tengeri moszatot szedegettünk zsákokba. Még jó, hogy úgy döntöttem, a múlt heti szutykos göncömet veszem fel, mivel a szutykosabbnál is szutykosabb lett az iszaptól. A folyótól felhordtuk a betonútig (kb. 7-8 talicskányi gyűlt össze) na jó, én csak a betonutat kb. 20 méterre tudtam megközelíteni, onnan már olyan meredek volt az út, amit nem vállaltam be, odáig is majd' besz...tam. Még jó, hogy vannak bika pasik is körülöttünk... ;-))) Pickuppal aztán felfuvaroztuk a kertbe mind, ott lemosásra kerültek, majd felhalmoztuk egy kupacra. Innen fogják szétteríteni az ágyásokra. Gyorsan komposztálódik és nem hajt újra, kiváló nitrogénforrás. Ezt tanultuk ma. Jah, és persze megerősítették bennünk azt a pavlovi reflexet, hogy hétfő 11-kor kiesik minden a kezünkből, mert tíbrék van. :-pp

Kertészkedés után gyors kupaktanácsot tartottunk, hogy mi is legyen az ebéd. Arra jutottunk, hogy menjünk bevásárolni, az a legegyszerűbb. Fel is kerekedtünk mind az öten (Mike és a kiscsapat), és el is költöttük a heti kajapénz felét gyorsan, nehogy éhen haljunk. :-) 

Délután jött Christine és átrágtuk magunkat a national diploma részletein, hogy ki hol tart, mit kell és mikorra megcsinálni. Már nem sok volt sötétedésig, mikor elindultam a madárfelmérésre, nem is tartott túl sokáig. Viszont akkora áradások vannak mindenfelé, hogy a kistónál nem tud elfolyni a víz. Olyan magasra emelkedett, hogy felszedegette a stég deszkáit. Nem tudom, hogy van megoldva a rögzítésük, de nem úsztak el, csak kb. 10 centire felemelkedtek. Óvatosan rámentem, hogy a lélekvesztő nádvágó csónakunkat kikössem valahova, de nem értem el sehogy. Abban bíztam, hogy apálykor majd csökken a vízszint, és nem viszi el, de nem így lett. Délelőtt Dávid a nádas másik végében találta meg, úgyhogy egy darabig ott marad, az tuti. Hacsak el nem süllyed közben, mert megtelik esővízzel, a test meg alulról a repedésen keresztül... :-p

Vacsora előtt még gyorsan kimentem fényképezni egyet. Támadt egy jó ötletem a telihold láttán, de sajnos már túl sötét volt az én gépemnek. Azért megpróbáltam kihozni valamit belőle, ezt sikerült. 

London, ahogy mondom

Péntek. Hajnali 4 óra. Ébreszt a telefon. Kelni kell, 45 perc múlva indul a busz Londonba. :-pp Nem volt könnyű, de öröm az ürömben, hogy ennek köszönhetően a 6 órás buszozásból négyet aludtunk, így elviselhető volt. 11 órára, szép napsütésben érkeztünk meg Londonba, ahol anyagi lehetőségeink határiait és az útbaeső látnivalókat figyelembe véve gyalog vágtunk neki a 3,3 mérföldes, azaz 5310 méteres városnézésnek a szállodáig.

Ha egerek lennénk, ilyen, a ragadozómadarak számára jól követhető vizeletnyomokat hagytunk volna magunk után. :-) És igen, összeszámoltam a mérföldeket, amennyit gyalogoltunk. A végén elárulom.

Tekintve, hogy a buszmegálló a Buckingham Palace Road-on van, nem tartott sokáig, hogy meglássuk a híres királyi épületet. Nagy tömeg tolongott előtte, mindenki fényképezgetett befelé. Nagyon megörültünk, gondoltuk, pont elkaptunk valami hírességet vagy őrségváltást vagy akármit.

De csak a muzsikus legények jöttek át valahonnan, akiknek lezárták a rendőrök az utat. Lovasrendőrök persze. Természetesen zenélve jöttek, mert azt úgy kell. Nem vártuk meg, hogy esetleg kisül-e belőle több is, mentünk tovább (kicsit nehéz volt pakkokkal mászkálni a városban).

És milyen jól tettük, hogy továbbmentünk! Így tömeg nélkül szemrevételezhettük a díszlovasságot, ahogy végigmasíroztak a The Mall-on. Nagyon szépek voltak. Különösen az a jobboldali nagydarab fekete marcona paci, szép kis kosfejjel, ahogy nekem tetszik! ;-)) Sajnos a csak róla készült képen bemozdult (ficánkolt végig).

Admiralty Arch a taxikkal. Mindenhol ilyen közlekedik, csak a színük más. Jahj, azt mondtam már, hogy idáig még egy fia angol szót nem hallottunk?? Mászkált arra mindenféle náció, csak a helyiekbe nem sikerült belefutnunk sehol. Illetve de, nem messze a hoteltól egy kórház mellett mentünk el, ott hallottunk echte angolokat is beszélgetni. :-)

Azt ne kérdezze senki, hogy ez a szocreál Gagarin-szobor mit keresett abban a környezetben, de ott volt. Talán valami szovjet épület volt régen az a mögötte levő... Nem néztük meg.

Trafalgar Square a szemrevaló kis oroszlánokkal. Elhatároztuk, hogy később, mikor már lepakoltuk a hátizsákokat, visszamegyünk és felmászunk a hátukra fényképezkedni.

Aztán végre elértük a hotelt is. Minden probléma nélkül bejelentkeztünk, a recepciós lányka körbevitt minket, megmutatta, mit merre találunk. Mert kéremszépen Blankának köszönhetően platina tagsággal rendelkező vendégként kezeltek minket, ami annyit jelentett, hogy bemehettünk Chambers Club-ba és fogyaszthattunk ingyé, amit csak megkívántunk (reggel-este kis étvágygerjesztők voltak kipakolva), valamint villás reggeli is járt a szobához. A kis öltönyös pincérfiúkák meg szép udvariasan elcsevegtek velünk és utántöltöttek, ha kellett ;-). Mindehhez persze ladies-nek szólítottak bennünket, ahogy dukál. :-))p

A hotel mögött van a St.Pancras nemzetközi vasútállomás, ide futnak be a gyorsvonatok. Persze nem a hazai fogalmat kell ezalatt érteni. Ezek valóban gyorsak. Alig több mint egy óra alatt teszik meg a London-Párizs távolságot (csak emlékeztetőül: Totnes-London 6 óra). A pályaudvar is nagyon szép.

Érdekes szobrokkal. Itt van mindjárt ez a bácsi, akiről először azt hittem, igazi és épp a tartószerkezetet bámulja.

Aztán az óra alatt - nem tudom mennyire látszik - ott egy hatalmas ölelkező párocska. Nem lehet túl régi alkotás, mivel a talapzatot metrójelenetes domborművek díszítették.

Természetesen a kutyát fogdossa mindenki, sehol máshol nem volt fényesre koptatva egyik "kép" sem. :-) Csak egy rottweiler lehet, nincs jobb ötletem! ;-))

Nem olvastam még utána a hotel történetének, de nyilván a pályaudvarral együtt építették, mert mindenhol hasonló stílus köszön vissza.

Az ebédlő hivatalos neve mindenesetre Booking Office volt és a recepció is úgy nézett ki, mintha a peronra betoltak volna pár modern bútordarabot. Mindezek ellenére ízléses volt és nagyon szép.  

Megérkezésünk örömére mindjárt ki is próbáltuk az ingyenes fogyasztási lehetőség egy igen üdítő formáját. Szerencsére a svájci bicskám nálam volt, mert sörnyitót sehol sem találtunk és éppppenakkor sehol nem volt senki. Egy hölgy is kapva kapott a lehetőségen persze, utána többször találkoztunk vele és anyukájával, összemosolyogtunk mindig. Hiába... a sörnyitó mindenkit összehoz. :-)

Új erőre kapva nekiindultunk a városnak ismét. A British Museum-ot céloztuk meg, zárásig volt még időnk bőven. Újabb 1 mérföld gyaloglás. Ekkor még bírtuk bőven.

Útközben egy kis parkban megpillantottuk Gollem szobrát. :-) Így rázummolva is vannak fenntartásaim, de másnap megnéztük, Ghandi az... 

Mindenfelé sok szép épületet láttunk és hangulatos utcakép fogadott minket. Kevés olyan fényképet sikerült készítenem, ahol nem lóg bele a témába egy nagy piros emeletes busz, íme kettő:

Viszonylag könnyen odataláltunk a múzeumhoz, ahonnan éppen egy föld-levegő rakétát lőttek ki az irányt tekintve talán épp Észak-Írországra. :-)

Az épület belülről is nagyon szép, bár gyanítom, a felét sem láttuk sem annak, sem a tárlatoknak. :-pp Rengeteg minden van ott. Egy egész ókori várost fel lehetne építeni abból, amit összehordtak maguknak, de ezt most inkább hagyjuk... ;-)

Elkezdtem fényképezni az érdekesebb kiállítási tárgyakat, de aztán rájöttem, hogy ezt sem az időnk, sem az akku-kapacitásom nem fogja engedni. Arról nem is beszélve, hogy a fényviszonyok nem az én gépem optimális működéséhez lettek kitalálva. Azért igyekeztem kihozni belőle a legtöbbet, és megörökíteni pár dolgot emlékül, ami a legjobban tetszett...

Ez is tuti egy rotti!! ;-))

Két magyar vonatkozású kiállítási tárgyat találtunk. Az egyik ez az időszámításunk előtt 1400-1200 köré datált, Borsodban talált ékszeregyüttes.

A nagy Julius felemás formában... :-)

Ehhez meg nem fűznék hozzá semmit. Talán csak annyit, hogy igen Lauri, pre, post és in the middle már 3 hónapja! ;-)))

A 18 éven alatti olvasókat pedig most kérném, hogy forduljanak el, mert felnőtt tartalom következik...

Erre az egyébként szélharangként funkcionáló izére nem tudtunk semmi értelmeset kitalálni. Talán csak annyit, hogy itt a farok mindkét jelentése helytálló. :-) Ez egy bazi nagy farokkal rendelkező farkas farok. A golyó(k)ban nem vagyok biztos, de esélyes, hogy csak a szárnyak nem farok formájúak. :-)p A kiírás szerint szerencsét hozó ábrázolás volt valamelyik században. A látvány kitörölte az agyamból az értelmes információkat. :-))

Ez pedig a másik magyar vonatkozású kiállítási darab. Egy papírpengős 1946-ból, alatta számokkal is kiírva, hogy elképzelhetőbb legyen a mennyiség. Bár nekem így is elég felfoghatatlan!

A gyomrunknak (19.30-ig volt ingyékaja a klubban) és a lábainknak (nem kicsit jártuk már le őket addigra) engedelmeskedve visszaindultunk a hotelbe azzal a tudattal, hogy az aznap nyitó Winter Wanderland-be még elnézünk este. Szerencsére az udvarias kiszolgálás és a finom borok nem hagytak elindulni. Másnap kiderült ugyanis, hogy 10-kor záróra van ott is, így mire odaértünk volna, már indulhattunk is volna vissza. 

Szombaton szép borongós napra ébredtünk. Hosszas készülődést követően elindultunk várostnézni. Kértünk a recepción egy térképet, majd nekivágtunk London utcáinak gyalog. Persze ahogy kiléptünk a kapun, elkezdett esni az eső. Az a jóféle "alig esik, de idővel alaposan átáztat" eső, és ezen az sem segített, hogy az Oxford Street-en mentünk végig jópár boltba betérve nézelődni-vásárolni. 5,2 mérföldet tettünk meg ezen a nyomvonalon, mielőtt feladtuk volna.

Na de haladjunk szépen sorjában... Először is muszáj volt lefényképezni ezeket a telefonfülkéket. Na nem csak Lilla miatt, hanem mert a klasszikus piros fazonnal ellentétben ezek feketére voltak festve. Tudja valaki, hogy miért? Nekem nem sikerült rájönnöm ezalatt a 2 nap alatt, de láttam máshol is ezt a megoldást.

Ekkor sem állhattam meg, hogy pár utcaképet meg ne örökítsek. Különösen a "hogyan fényképezzünk le valamit, hogy a közlekedő autók ne legyenek benne a képben" kihívás tetszett a legjobban. Itt az elhaladó piros már majdnem kilép a képből, de a jobbról érkező fehér még nincs benne... :-) Persze ez közel sem mindig sikerült megoldani.

A Sohóban mászkálva egyszer csak Lilla felkiáltott, hogy "nééézdmáár, magyar étterem". Hátrébb mentem, hogy lefényképezzem, nah ekkor kezdtünk csak el igazán röhögni. A Homokos Huszár nevű étterem előtt álltunk. :-) Sajnos nem volt nyitva, pedig beneveztem volna egy töltöttkáposztára.

Egyébként - néhány nagyon kellemes kivételtől eltekintve, amibe hál' Istennek a hotelünk is beletartozott - mindenhol karácsonyi díszítés és különféle (egyébként giccsesebbnél giccsesebb) kivilágítás fogadott minket. Nem voltam hajlandó lefényképezni egyet sem, pedig az Oxford Streetről nyíló minden egyes utcában más és más volt. Magán a bevásárlóutcán is egymást érték a nagyszerű díszítések. Leírni sem lehet őket. A legjobbakat nem is láttuk, mivel fényes nappal volt. Az esti kivilágításnál már muszáj volt megörökítenem például a kis sütikétől elzöldülő, majd az kiköpő télapót videóra, mert nem hinné el nekem senki, hogy ilyen van. Az elvetemültebbeknek kérésre otthon megmutatom majd. :-)

Ahol találtam némi díszítésmentes részt, ott azért megörökítettem az egyébként valóban nagyon szép épületeket.

Ehhez azt hiszem nincs mit hozzáfűzni. Műhót okádó berendezés... Kettő volt belőle. Nem tudom, feltűnt-e bárkinek is azon az oldalon, hogy esik valami fehér rájuk.

Lilla jópár üzletbe becipelt (elég jól viseltem ahhoz képest), de a Disney boltot már én sem hagyhattam ki! Nagyon büszke vagyok magamra, hogy a kb. 40 centi magas plüss Morgót nem vettem meg, pedig 5 fontért nagyon jó vétel lett volna. Kicsit már sajnálom is... :-( Ezt a Mickey-t meg Izának küldöm szeretettel. Megkérdeztem tőle, hogy üzen-e neked valamit, de csak annyit mondott, hogy gratulál a vizsgádhoz! ;-))

Egyszer aztán vége lett a bevásárlóutcának is. Ez már a Marble Arch. Nem tudom érzitek-e, hogy egyetlen autó sincs a képen! :-) Kb. 2 másodpercig volt ilyen, amíg átváltottak a lámpák.

Egyébként ilyen a forgalom. Ugyanott a következő pillanatban. :-) Amúgy ez az egyik kedvenc képem.

Elnéztünk a Hyde Park-ba végül a Winter Wonderland-be, ami egy jókora vidámpark volt tele vurstlival, bajorzenével, jódlival, sörrel, savanyú káposztával, meg ami ilyenkor még kell persze. Nem hiányozhattak a magyarok sem innen. Találtunk egy kürtőskalácsost, ahol megkínáltak minket egy kis kóstolóval. Aztán körülnéztünk a játékok között is, de piszok drága volt minden (6 font egy menet mindegyik gépen), úgyhogy inkább folytattuk utunkat. Már talán elegünk is volt kicsit, hogy folyamatosan esik, átázva átfázva nyomtuk a kilométereket. Fényképeket is csak úgy tudtam készíteni, hogy ráélesítettem a témára, aztán félig lenyomva tartva a gombot, gyorsan egy száraz pzs-vel felitattam az esőcseppeket a lencséről, aztán exponáltam csak. Kicsit fárasztó volt és a lencse sem nagyon örült a dolognak... :-pp De nem adtuk fel, mentünk tovább!! Jah, amit még hozzátennék, hogy nem akarom többször hallani az "All I want for Christmas is you" című számot! Ezen a héten (és hétvégén) többször ment át az agyamon, mit tavaly összesen, pedig még csak november van. :-p

Lovak mindenhol, minden mennyiségben. Ami nem baj persze...

...és ez az angoloknak is tök természetes. Ez a zebránál levő gomb a gyalogosoké felett volt kb. 2,5 méter magasan. Lóhátról kényelmesen elérhető... :-)

Aztán újra megérkeztünk a Buckingham Palotához. Tömeg végre sehol, oda lehetett menni a kerítéshez. Azt hittük, látunk valami érdekeset, de csak annyi történt, hogy a lábát megmozgatandó, kilépett az őr a bódéjából és toppantott egy nagyot. Erről persze lemaradtam, úgyhogy fénykép már csak a mozdulatlan formációról készült, de így legalább olyan, mint otthon anyumnak a kis műanyagdobozkában álló babagárdistája. Csak ez speciel szürke. :-)

Egy kis palotarészlet kerítés nélkül némi pára-effekttel...

Na itt már nem nagyon kívánkoztunk sehova, csak egy Mekit kerestünk, ahol megmelegedhettünk és olcsó a kaja. A térkép a zsebemben már hajlékonyra ázott...

...és sem az esőcseppek a lencsén, sem a forgalom nem zavart már.

Úgyhogy eredeti terveinkkel ellentétben metróra szálltunk és a Westminster apátságtól eltömegközlekedtünk a London hídig. 

Érzésre választottunk kijáratot, hogy merre is menjünk, aholis egy kis 20*20-as, piros alapon sárga íves M-betűt mutató táblácskába botlottunk. :-) Meg is lett hamarosan, ott ettünk, ittunk és kiadtuk magunkból az addig felhalmozott felesleget, aztán a még mindig ázott térképen belőttük a Towert magunknak. Újabb 2 mérföld...

Londonnak ez a része már sokkal modernebb volt, mindenhol daruk álltak, folyt az építkezés, a felújítás, és persze szürke esőfelhők mindenütt, amíg a szem ellát. :-pp

Már láttuk a célt, ez új energiát adott. A Tower Bridge...

...aztán a Tower maga. Mindenféle színes fénnyel megvilágítva, alig tudtam olyan képet csinálni, amibe nem lógtak bele. A nap mondása itt hagyta el Lilla száját. A mogyoróbokrokat meglátva egy nagy sóhajjal közölte, hogy "húúú milyet hedzsléjingelnék itt!" Őszinte volt. :-)) Asszem ez már ránk ragad végleg.

Mire a hídhoz értünk, már kapcsolódott fel a díszkivilágítás, ami kicsit elvonta a figyelmet a háromfélekékre álmodott festésről, ugyanakkor emlékeztetett minket a sötétedésre és hogy húzzunk már vissza a hotelbe, de gyorsan.

Az idő előrehaladtával egyre inkább javult a tömegközlekedés ár-érték aránya, meg különben is a busz mindig olcsóbb, mint a metró, úgyhogy némi keresgélést - és nekem köszönhetően egy kis kerülőt :-p - követően felszálltunk a 205-ösre, ami a hotel előtt tett le minket. Felszállás előtt egy magyar párocska túrta ki Lillát a mellettem levő ülőhelyről a megállóban. Mindkettőnk eléggé le lehetett tompulva, hogy nem szóltunk be nekik. :-)p

Kicsit megszárogattuk a cuccainkat, aztán lementünk bekapni pár falatot a még mindig nagyon udvarias kiszolgálók felettébb kellemes társaságát élvezve. Mire végeztünk alig múlt el 7 óra, ami újabb elhatározásra sarkallt minket. Elindultunk újra a városba! :-) Ekkor még nem sejtettük mi vár ránk. 6,5 mérföld...

Elmentünk a Piccadilly-re, mert azt látni kell, átmentünk a Chinatown-on, mert útba esett, közben találtam egy Marten's boltot, sajnos zárva volt, de végül ismét csak a Hyde Parkhoz jutottunk ki. Elkaptuk egy koncert végét, ahol egy 50-60 közötti fickó egy szál mikrofonnal olyan hangulatot csinált, hogy le a kalappal. Iszonyat jó hangja volt. Énekeltünk is egy nagyot közösen. ;-)) Mikor vége lett, elindultunk ringlispílezni egyet (már az sem volt drága) :-), de mire kiválasztottuk volna, hova ülünk fel, elkezdték a rendezők hangos kiabálással felszólítani az árusokat, hogy zárjanak be mindent, mivel már 10 óra van. Szombaton. Londonban. Áááhh mindegy, elindultunk vissza a hotelbe az Oxfordon végig. Elkezdett esni az eső újra, és viharos erejű szél kezdett el fújni. A lábunk sajgott már a sok gyaloglástól, de még el akartunk menni az esti Sohóba is. Nem mentünk végül. A hihetetlen karácsonyi díszkivilágítás és az egyéb körülmények lemondásra kényszerítettek minket. A Tottenham-nél valahol belefutottuk az Irigy Hónaljmirigybe. Ott álltak az utcán. :-) Megnéztem, másnap volt csak koncertjük, úgyhogy jó, hogy nem volt energiánk leállni velük bratyizni, nem tudom mennyire örültek volna nekünk. :-) Hulla fáradtan értünk vissza a hotelbe, úgyhogy az éjfélig tartó borozgatást kihúztuk a napirendről. Pláne, hogy másnap 10.30-kor indult a buszunk vissza Totnesbe, amit gyalogszerrel kellett elérnünk. Mivel kényelmes és roppant bőséges villásreggelit képzeltünk el magunknak, ami után 2 órás gyaloglással (3,4 mérföld) számoltunk, fél 7-kor keltünk. :-pp

A 2 óra éppen csak elég volt. 10.15-re sikerült a buszpályaudvarra értünk, mivel a Trafalgar tértől a Buckingham Palotáig le volt zárva az egész város valami forgatás miatt, úgyhogy egy jókorát kellett kerülnünk a Temze felé.

Mondjuk ez arra jó volt, hogy így láttuk a London Eye-t,

meg tudtam normális képet csinálni a Big Ben-ről,

a parlamentről

és a Westminster apátságról készült esőcseppes-homályos képeket is törölhettem végre.

Az utolsó métereken már különböző elméleteket gyártottunk kínunkban, úgymint: Londonban minden utcában van legalább egy Starbucks kávézó, és ha az utcán nincs is egy lélek se, az tuti tele van. Az meg végképp betette a kiskaput, hogy az utcán alvó hajléktalannak is az első dolga volt reggel, hogy a kávéját beszerezze, amit aztán - a kis kekszét is belemártogatva - szépen angolosan elfogyasztott. :-)

A kerülővel 4 mérföldre emelkedett a vasárnapi gyaloglásunk hossza, azaz összesen 21 mérföldet gyalogoltunk Londonban, ami emberi számítás szerint 33,8 km. Nem csodálom, hogy fájt a lábunk. :-pp

Az idő pénteken, mikor a múzeumban voltunk és vasárnap, mikor a buszon ültünk csodás volt persze. Bár ne panaszkodjak, elég elkeserítő lett volna a kerülővel megtoldott gyalogutat táskástul esőben megtenni. :-)p

A buszon én jószokásomhoz híven bealudtam. Mire felébredtem Lilla már kezdett megőrülni az unalomtól, ő ébren volt végig. 6 óra... pfff. Az utolsó egy órát egy nagyhangú tanárnővel megáldott francia diákcsoporttal kellett végigszenvednünk. Ha elárulom, hogy a néni a feje felett levő kis lámpácskát felkapcsolta, miközben osztotta az észt a csapatának, az sokmindent elmond a személyiségéről. A hangját is ennek megfelelően nagyon szerette. Ehhez még hozzájön az is, hogy át kellett szállnunk a Totnes előtti utolsó városban, amikor is sikeresen elhagytam az mp3 lejátszómat, úgyhogy felettébb ideje volt már megérkeznünk. A fiúk kedvesek voltak, bejöttek értünk kocsival. Mike utánunk érkezett fél órával vonattal, úgyhogy addig beültünk egy sörre, ami kicsit enyhített a fájdalmainkon azért. :-)

Hazaértünk, megvacsoráztunk, aztán bedőltünk az ágyba... Jó hétvége volt!