Dartmoor Nemzeti Park

Bjútiful lendszkép. Ehhez mást nem is tennék hozzá. Egész nap esett az eső, fújt a szél és köd volt. Ne kérdezze senki, hogy ez utolsó hogy fér meg az előtte levővel, de így volt. Mike megígérte nekünk, hogy eljövünk ide egyszer szép időben is. Remélem nem marad el, bár kétségtelen, hogy volt egy hangulata a mai napnak így borongósan is. 9-kor indultunk és 6-ra értünk haza, egész nap meg sem álltunk. Hol négykeréken, hol kétlábon róttuk a mérföldeket a Dartmoor Nemzeti Parkban keresztül-kasul. Még Princetown-ban is megpihentünk egy kávé-forrócsoki-hidegsör elejéig (namelyiketittamén?). Ez a város a börtönéről nevezetes, jah és arról, hogy a területe nem a királynő tulajdona, hanem a fiacskájáé. Mindezt egy helyi bolttulajdonostól tudjuk, aki - elmondása szerint - a legidősebb helyi bolttulajdonos. Anyukája személyesen beszélgetett Károly herceggel, amiről fényképe is van. Pár képeslapért ugrottunk be, vagy fél órát ott voltunk és hallgattuk a sztorikat. :-) Aztán a börtön mellett is elsuhantunk. Csak ennyit láttunk belőle a nagy köd miatt:

Minden képeslapon csak ennyi van a börtönből, úgyhogy vélhetően általában köd van itt és több nem is látszik belőle. :-) Még jó, hogy van net, és rá lehet keresni, így néz ki felülről:

Megkérdeztem Mike-ot, hogy nem megyünk-e be. Azt mondta nem, mert nehéz kijutni onnan. :-) Aztán azon poénkodtunk, hogy mit kéne tennem, hogy bejussak. Minimum egy devoni postást meg kellene ölnöm? Neeeem, az összest meg kellene ölnöm hozzá. Szóval nem egyszerű. :-)

Nah, de jöjjenek az én képeim...

Észak felé haladtunk a nemzeti park felé a Dart folyó mentén. Meg is álltunk megnézni, mert felénk nem ilyen arcát mutogatja. Ide már nem jut fel a tenger, szóval igazi folyó a kicsike, vagy inkább nevezhetnénk folyócskának. Jó kis hegyvidéki sebes-vizű.

A parkolóban nem volt kötelező díjfizetés, ám adakozni lehetett a parkolásért, ahogy ez a tábla jelezte. Kérdeztem Mike-ot, hogy mi legyen, de csak legyintett, majd közölte, hogy ez a gazdagoknak való. :-)

A táj arrafelé teljesen más, mint itt délebbre. Nem voltak sövénykerítések, csak kőfalak, de azok sem keresztül-kasul a vidéken, hanem inkább csak a jókora legelők határaként. Egy szemrevaló kis erdőn áthaladva teljesen eltűntek az út mellől a sövények, kőfalak váltották fel őket. Nem tudom melyik a jobb közlekedés szempontjából. :-p

Aztán elértünk első úticélunkhoz, a Wistman's Woodhoz. A szemerkélő eső kicsit megviccelte a pókokat, de annál jobban jön a fotósnak. :-)

Kőfalak mindenfelé..

...meg színes spray-vel megjelölgetett birkák. Egyébként jól mutatnának ezek a fekete színű fehér szőrű kis gyapjasok, ha nem lennének így összefújkálva. Volt olyan terület, ahol csak pinkre lefújt birkák voltak. Biztos minden tulajdonosnak megvan a maga kódja, de szörnyen néz ki. Főleg a pink... ;-)pp

Elvileg szép hegyekkel körülvett folyóvölgyön mentünk végig. Bár ez csak sejtés abból, amit látni engedett néha a köd. Volt, hogy 100 méternél többet láttunk, de nem ez volt a jellemző.

Inkább néztük a közeli dolgokat. Mike és a többiek egyik növénytől a másikig szaladtak, nekem persze semmit nem vett be az agyam, el voltam foglalva a látvánnyal. A körülmények ellenére is gyönyörű volt a hely.

Az erdőben meg kifejezetten ilyen körülmények kellettek! Sejtelmes kis meseerdő, tündérkert, manójátszótér vagy akármi. A leírások szerint régen ezeken a köveken mindössze embermagasságúra nőttek meg a fák, ma már azért kényelmesen elsétáltunk alattuk, de így is gyönyörű volt. A zöld mohás kövek, a girbe-gurba faágak benőve mindenféle zuzmóval és páfránnyal... Azt hinné az ember, hogy ilyen csak a képzeletünkben létezik, de nem.

A láncfűrészes gyilkos is megmutatta magát egy pillanatra. :-) Itt éppen mentünk fel a dombra, ahol egy nagy halom kő volt. Igazából természeti képződmény, de olyan, mint nálunk egy régi várrom. A baj csak az volt, hogy nem tudtuk merre van, mert nem láttunk semmit. Már csak 50 méter volt a látótávolság...

Aztán ahogy haladtunk előre, csak felsejlettek a körvonalai, meglett a hely. Ezt a kis kupacot (ami valószínűleg egy mitológiai óriástehén megkövült végterméke) magányos sziklaként fényképeztem, de megnéztük a műholdképken, ahol jól látszik, hogy kb. 100 méterre mögötte ott van egy másik kőhalom is. 

Felmásztunk Lillával a kőhalom tetejére. A szél nagyszerűen kivehető az esőkabátomból: nem én tárom szét, csak tartom, hogy ne szálljon el. Anyumnak küldeném a képet szeretettel, hogy ne csak fekete árnyékként, vagy sorozatgyilkosként lásson! :-** Bár ez sem a legelőnyösebb, de mindegy. :-p Majd lesz egy olyan bejegyzés is, ahova csak a rólam készült képeket teszem fel. ;-)

Innen mentünk aztán tovább Princetown-ba kicsit szusszanni, ahonnan nem messze található ez a hely. Ezek a kősorok, kitudja hogy keletkeztek, vagy ki és miért rakta ide őket.

A hegytetőn levő kőhalom a King's Tor. Minden hegytetőn levő kőhalmot Tor-nak hívnak, van pár ezen a környéket a térkép szerint.

Hazaérve megnézegettük a pontosan, hogy merre is jártunk, ha már a szemünkkel nem láthattuk. :-) Egy csomó látványosság mellett elmentünk, ahol simán megállhattunk volna. Nem készültünk fel eléggé... :-pp Na mindegy, így is elég volt a nap. Rendesen kifáradtunk.

A ház, ahol élünk

Ma laptopostul, fazékkajástul felmentünk a Farmra, mivel egész napos, irodai munkával egybekötött terepszemlét tervezett a nagyfőnök velünk. Elég nyögvenyelősen indult a munka, nem is tartott sokáig. Vélhetően az időjárás húzta keresztül kicsit a számításokat. Egész nap esett, elég szutykos idő volt. :-p Lilla anyukája kedvéért berakok egy mai tájképet is, hogy lássa, azért nem süt mindig a nap. Bár lélekben mindenkinél szikrázó napsütés és kék ég honol. ;-)

Annyit azért elmondott Jack, hogy visszakapták végre a FEP-et (a Farm környezetvédelmi terve), ez alapján körvonalazódik lassan, hogy mit is kellene csinálniuk majd a jövőben, ha pozitív elbírálást nyer a pályázatuk. Szépen le is osztották már a feladatokat nekünk az elképzeléseik szerint. Lilla és Laci megtervezi-kitalálja majd, hol és hogyan lehet/érdemes szép vadvirágos rétet létrehozni. Dávid a legeltetőket kezeli majd a megfelelő helyükön, jómagam a madárfelmérés módszertanán fogok gondolkodni annak fényében, hogy mit vár el vagy mit fogad el a Natural England és ebből mit érdemes a Farmnak alkalmaznia. Érdekes lesz. Lesz rá pár hetünk, hogy megmondjuk a tutit. Ezután megnéztük azt a területet, amivel érdemes a fenti témákban kezdeni valamit, majd gyűjtöttünk még pár háttéranyagot az irodából, aztán visszahúztunk a kéjlakba (értsd: hazamentünk és felbontottuk a tegnap vásárolt Nutellát). :-)

A hétvégén beázott vidrakamera sikeresen kiszárad, Dávid a megfelelő működését rajtam próbálta ki, úgyhogy gondoltam megosztom ország-világ előtt, hogy elcsábultam, ha már úgyis van rá bizonyíték. :-)

Az esőben azért születnek szép dolgok is, bár ezt nem az én kis bridge-gépemmel kellene megörökíteni. Mindegy, azért berakom a képet az esőcseppes virágokról is annak ellenére, hogy pont a lényeg nem látszik rajta. :-p

Ha már fényképező a kezemben volt, és időm is adatott, nekiálltam lefényképezni a mi kis 3,5 hónapra kinevezett otthonunkat, mert anyukám kíváncsi rá. A teljesség igénye nélkül - a vizuális típusok kedvéért - egy egyszerű kis alaprajzot is összedobtam. Az igényesebbeknek jelezném (még mielőtt kifogással élnének), hogy nem méretarányos és mindenféle szakmai követelményt nélkülöző, 10 perc alatt Paint-ben összedobott kis légyköpetről beszélünk, íme:

Az ajtónkon belépve a konyhába jutunk, szembe vele a lépcső felfelé a szobákhoz.

Jobbra az étkezőasztal, ami a táplálkozás mellett a megbeszélésekhez és a szabadidős internetezéshez kapcsolódó helyigényeinket is kielégíti. Láthatóan zajlik a munka, Dávid épp böngészik valamit a világhálón, Laci, ha jól látom, szkájpol az ablakban, ahova általában az étkezőasztalon levő cuccainkat hányjuk fel, ha kajálásra adjuk a fejünket. Bal oldalán található a lépcső, ami levisz az alsó kis szuterénba, ahol egy zuhanyzó, a mosógép és egy szárítónak használt tárolóhelyiség található.

Fényképeket erről nem sikerült készítenem, mivel Mike épp zuhanyzott. Pedig megpróbáltam, bekopogtam, de sajnos nem nyitotta ki. Lett volna látogatottsága az oldalnak pedig. :-))p

Visszafordulva a konyhába láthatjuk az ételkészítés helyszínét, és a folyamatába is betekinthetünk, mivel Lilla épp a mai vacsorán ügyeskedik. Nagyon finomra sikeredett ez is, rejtett tehetség a csajszi, de majd mi kihozzuk belőle az állatot! :-)p

Jobbra fordulva a konyha közepén bepillantást (vagy inkább felpillantást) nyerhetünk a ház felsőbb emeleteire. A félemeleten jobbra van a fürdőszoba (ez alatt van a lenti zuhanyzó), balra a Mike-nak ideiglenesen irodává alakított szobácskája. Kicsit feljebb jobbra a fiúk szobája, balra a csaj-rezidencia, legfelül szemben meg a nappali.

Íme a fürdő. Jól láthatóan az egyik hímnemű egyed volt utoljára a wc-n.

Ez pedig Mike szobája, az elmaradhatatlan hátizsákkal. Ez mindig rajta lóg. Egyszer meg kellene nézni, mi van benne. Nem tartom kizártnak a mumifikálódott emberi testrészeket sem. :-)

A fiúk szobájában kotta- és ruhahegyek mindenütt, mivel szekrényeink nincsenek.

Csak egy-egy emeletes ágy, ahogy itt a csajos szobában is látszik. A rendetlenség itt is a szekrényhiány eredménye, a távolból is elnézést kérve jóanyáinktól a kupiért. Bár ahhoz képest, hogy bőröndből élünk, elég ügyesen megoldjuk a helyzetet. Alul alszom én, felül Lilla. Ő választotta, de utólag elég egyértelmű volt, hogy ez a legjobb megoldás. A legkisebb mozdulatokra is úgy inog az ágy ugyanis, hogy Lilla rosszabb éjszakáin az oldalamra fordulva merek csak elaludni, ha összedőlne esetleg, ne a lágy testrészeimre kapjam a halálos ütéseket vagy a szilánkosra tört ágyrácsot. :-p Amennyit én forgolódom éjszaka, ő tuti életveszélyben lenne minden éjjel fordított helyzetben.

A legfelső helyiség szerintem a legmelegebb és egyben legkényelmesebb pontja a háznak. Ha a wi-fi amúgy sem túl megbízható kapcsolathullámai elérnének idáig, tuti itt töltenénk minden szabadidőnket. 

Ez a szoba egyik fele csak, a másik oldalon van egy ugyanekkora rész, de most inkább forduljunk meg és menjünk ki a szobából...

Lent a előtérben találhatóak a szelektív-hulladékgyűjtő zsákok. Az agyam eldobom néha, hogy a helyiek sem tudják kezelni ezeket a cuccokat, pedig régebb óta csinálják, és állítólag tudatosabban is élnek. Ha valaki kitalálja, hogyan lehet az embereket rávenni a precíz szelektálásba, feltétlenül avasson be! Nah mindegy, általában én viszem ki az összegyűlt cuccot a külső tárolóba, ahol ha sikerül, helyére rakom a rendszert. Balra van a hatalmas cipőtároló polc és egy iroda is, ami talán a Sharpham Trust-hoz tartozik, de ebben a szövevényes rendszerben, ami itt van, ebben sem vagyok biztos.

Szemben található a nagyfőnökék irodája, jobbra meg a bejárati ajtó.

A bejárati ajtóban Holly, a kutya látható a megszokott pózában: mereven nézi a lábad elé lehelyezett labdácskáját, hogy mikor és merre fogod neki elrúgni.

A bejárati ajtóban állva, jobba tekintve látható a kis terasz, ahol jóidő esetén egy kis asztalka van (volt) kiülési alternatívaként. A háttérben a Dart folyó és egy tipikus vidéki-angliai zöld-legelős látkép, amit a fák ügyesen eltakarnak.

Balra látható Holly ismét, ahogy a labdát szuggerálja. A járda a parkoló felől jön, onnan érkezik mindenki. A kis kerítés mögött a baloldalon az ömlesztett szemét (fekete) és a komposzthulladék (barna) tárolói nem láthatóak éppen.

Hát ennyi. Remélem mindenki képben van már. Holnap Dartmoor Nemzeti Park, ha nagyon esne, akkor Exeterben múzeumozás.

Fókát láttunk!

Ma végre láttunk egy fókát! A madárfelmérés során bukkant ki a vízből az utolsó megfigyelőpontnál. Jópofa volt, illetve jó nagy pofája volt. :-) Mire észbe kaptam, már odébbállt, de azért egy távoli képem van róla, csak hogy legyen bizonyítékom.

Jókora állat, annyi szent, de hogy melyik faj képviselője, arról fogalmam sincs. Láttunk még ezen kívül két új madarat is. Az egyik már az első megfigyelőponton felborzolta a kedélyeinket, mert csak messziről láttuk, aztán a másodiknál újra elénk került, ekkor már résen voltunk, és pár jellemzőt le tudtunk írni, de még mindig  nem sejtettük a kilétét. Aztán az utolsónál már nem reptében, hanem az iszapon keresgélve találkoztunk vele, így alaposabban meg tudtuk figyelni. Csigaforgató volt a szentem. A másik új faj meg talán egy goda volt, de ezt azért még le kell ellenőrizni.

A megfigyelés más újdonságot is hozott. A folyóparti csónakházat éppen felújítják, és ott találtuk a lengyel gondnokot. Végre bemehettünk és megnézhettük, milyen is. Apró, kétszintes kis épület, hangulatos, bár annyit biztos nem fizetnék érte, amennyiért kiadják. Állítólag 400-500 font egy hétre, karácsonykor 1000. A mosógép kint van a teraszon egy fatákolmányban, a belmagasság kb. 2 méter (de legalábbis nem sokkal több). A kilátás viszont pazar. Ha valaki imádja ezt a folyót, az tuti rendszeresen kiperkálja a bérleti díjat.

A folyón ma varázslatos ködfelhő volt egész nap. A délutáni madárfelmérésre már csak ez a kis foszlánya maradt.

Délelőtt, a kertészkedés közben a dombról néztük, ahogy a folyó vonalát követve gomolyog a köd a tenger felől, hihetetlen látvány volt! Akkor kellett volna fényképezőt ragadni, dehát Jessy-t nem lehet csak úgy otthagyni. :-) Hétvégén nagy muri lesz itt a birtokon. Alma nap. Mindenki hozza majd a kis almácskáját, és almalét fognak belőle csinálni. A gyerekeknek meg ki kell találnunk majd mindenféle almás játékot. Ilyenkor persze a látogatók keresztül-kasul bejárják a területet, úgyhogy mindennek szépen rendben kell lennie. Ergó (R-GO) Jessy le fogja nyírni a füvet. Az első feladatunk ehhez kapcsolódóan az volt, hogy megjelölgessük a kis facsemetéket, nehogy a nyírás hevében kivágja őket. Ha tudná, hogy azzal csak fasszentosan megerősödik a gyökerük... Igaz fater? ;-) Ezt követően az ösvényekről takarítottuk le a lehullott leveleket és a szanaszét levő fadarabokat szép rakásba rendeztük. Mondjuk engem nem zavart annyira az a pár lehullott, szép színes levél (tán még jól is mutatott), de itt valamiért nem szeretik. Jah és állítólag a fű sem nő alatta annyira, hááát nem tudom. Annyi talán nem volt. Azt mondta Jessy, hogy előző évben otthagyták a leveleket és most nincs ott fű. Szerintem a terület felett tornyosuló örökzöldnek nagyobb köze lehet a dologhoz, de ki tudja.

Este Lilla tartott előadást a brit nemzeti parkokról. Nagyon ügyesen összerakta! Hangulatos és informatív anyag lett, mindenféle érdekes képpel, háttér-információval. Az enyémen én halálra untam magam, pedig érdekelt a téma, és hát... mégiscsak én csináltam, na de az övén ez eszembe se jutott. Jó kis jegyzetet is készített magának hozzá, meg előtte beszélgettünk is róla, úgyhogy adott egy-két gondolatébresztőt a témában. Szerdán megyünk a Dartmoor Nemzeti Parkba. Remélem kapunk megint valami bennfentes vezetőt, akitől megkérdezhetek majd pár dolgot!

Farmerama

A pénteki nap elképzelhetetlen Mike felejthetetlen angolórái nélkül. Tegnap is megkaptuk a heti rendes humormorzsánkat tőle, hihetetlen a fazon. Kicsit későn kezdtük, úgyhogy délben lett vége az órának. Maradt alig két óránk, hogy a madárfelmérést és a bevásárlást lerendezzük, úgyhogy ketté szakadt a csapat. Lillával lementünk a folyóra egy villámfelmérésre, amíg a fiúk lerendezték a bevásárlást.

Volt részünk rendesen a tipikus angol időjárásban. Szemerkélő eső, csak épp annyira, hogy fel kelljen venni  ugyan az esőkabátot, de rohadjál meg alatta. Szerencsére a szél most nem fújt, így száraz maradtam, és aztán az eső is elállt. Bár ezt nem úgy kell elképzelni, hogy cukor-Ági nyavalyog egy kis eső miatt, ami hipp-hopp eláll, mert két óra megvan azért egy ilyen madárfelmérés. Szóval az eső úgy 30-45 perc után állt el annyira, hogy már ne kelljen dugdosnom a formanyomtatvány a köpeny alatt. Madár persze nem sok volt ebben az időben. 200 ezüst sirályt is csak azért láttunk, mert nem tudtak szerencsétlenek máshol pihenni.

Kettőkor aztán indultunk - volna - a farmra, ahova 2 héttel ezelőtt a lerobbant autó miatt nem sikerült. 14.20-kor sikerült elindulnunk, valahogy a többieknek nem akaródzott időben odaérni. Szerencsére - vagy inkább annak köszönhetően, hogy már másodszor bogarásztam át a térképet - nem sikerült eltévednünk, így elhanyagolható 15 perces késéssel érkeznünk meg némi jószomszédi útbaigazítás után a Higher Grimpstonleigh Farmra, ahol a nagyon kedves Kim Harvey fogadott minket. Megmutatta a farmot ahol 110-250 acre (ez kb. 445-1000 ha) területen gazdálkodnak 150 marhával, meg pár lovuk is van. A férj 4. generációs farmer, a régi istállójuk 1844-ben épült szép kőépület. A tehenek szépen tejelnek, átlagos táplálékbevitel mellett az átlagos tejhozam 6,5-7 liter tehenenként. Ennél tudnának többet is, ha húzósabb kaját kapnának, de gondolom az többe is kerül. Egy nem túl nagy fejőgépük van (bár mihez képest, nekem ez volt az első, amit láttam), 17 állatot tudnak egyszerre fejni, 70-80 jószág a kapacitás egy óra alatt (már ha jól értettem, amit mondtak), lehet számolni.

Aztán megmutatták nekünk a párnapos borjakat,

meg az újszülött borjakat is. Szerencsétlenek 24 órát lehetnek csak az anyjukkal, utána el vannak választva. Kemény az élet, dehát ilyen ez a popszakma. Vagy az emberek isszák a tejet, vagy a bocik...

Utána még körbejártuk a farmot, beszélgettünk kicsit az Environmental Stewardship-ről is (ha már erről tartottam kiselőadást hétfőn, akkor már villogjak a frissen szerzett tudással kicsit), majd meginvitáltak minket egy teára bent a konyhában. Megkínáltak minket a sloe ginnel, ami isteni finom. Kaptunk receptet, úgyhogy nem ússzuk meg a kotyvasztást, lehet gyűjteni a gin-re egy kis zsebpénzt. ;-) Kim megkínált a saját maga által készített fudge-ból is, ami egy vajkaramellaszerű édesség. Vagy pont az, csak én eddig nem szerettem, mert nem ilyen volt? Na mindegy is, ez nagyon finomra sikeredett! Kicsit még beszélgettünk, aztán menni kellett neki is fejni, meg nekünk is, mert a házigazdáink szerveztek egy exeteri koncertezést. Zuhogó esőben autókáztunk át a nagyvárosba, de sajnos-sajnos még nem voltak meg a jegyeink, így sajnos-sajnos be kellett mennünk egy közeli kocsmába, ahol körülnézve, hogy mit isznak a helyiek, rendeltem én is egy kis Guinness sört. :-) A koncert a reggie-ről szólt. Nem emlékszem, hogy hallgattam-e ilyen mennyiségben reggie-t valaha, de asszem nem is fogok többet. Nem volt rossz, de mikor a mellkasomat döngette a mélynyomó, akkor már kimentem inkább. Az ilyet csak egy finom gitárszóló és/vagy egy frankó lábdob kíséretében vagyok képes elviselni. Még hazaindulás előtt bementünk egy gyorskajáldába, ahol páran magukhoz vettek egy kis üzemanyagot. Jómagam a 2000 forintos gyrossal nem voltam kibékülve még akkor sem, ha már nem számolgatom át a fontot, úgyhogy inkább csak néztem a helyieket. Nem volt semmi a felhozatal. A részeg tinédzserektől a még részegebb középkorú hölgyeken át a rózsaszín tüllszoknyás lánybúcsúsokig volt minden. Nem biztos, hogy a londoni éjszakai életre kíváncsi vagyok ezek után, bár egy szaftos kis szocio-társadalmi tapasztalatszerzésnek nem lenne rossz. Fél 3-ra sikerült hazaérnünk, úgyhogy a szombat délelőttöt az alvásnak terveztem áldozni.

Legalább háromszor visszakényszerítettem magam alvásba reggel, bár nem sokat ellenkeztem. Ebéd gyanánt megreggeliztem gyorsan, aztán Lacival átmentünk a farmra kicsit még segíteni az építkezésben Jack-éknek. Ott azzal fogadtak, hogy ha már itt vagyunk, hajtsuk be a marhákat a legelőről. Hátjó, mi van abban nehéz, majd közben fényképezek párat, tök jó lesz. Aha! Ez volt az első és utolsó kép, amit készítettem:

Ezután megráztam a kajás vödröt, amit csalogatásként magunkkal vittünk, és egy hangos "come-on"-nal elkezdtem hívni az állatokat. Ha még mindig fényképeztem volna, most lenne egy ilyen felvételem is, szép napsütötte angolvidékitájas háttérrel:

Na jó, ez így kicsit nem igaz! A hozzám közelítő jószágnak nem voltak szarvai, és állítólag csak játszani akart, de azért a derék László felajánlotta, hogy cseréljünk, menjek én mögöttük. Meg kellett volna kérdeznem, hogy milyen fejet vágtam, hogy le tudjam írni, de talán elég annyi is, hogy nem ellenkeztem, pedig nem vagyok ugye egy beszari. :-) A gond csak akkor kezdődött, mikor ebben a felállásban meg nem akartak moccanni egy tapodtat sem, úgyhogy helycserés támadás ismét. Ágika - sűrű hátrapillantásokkal - megindult a menet elején, majd a marhák el mellette a másik csordával ismerkedni. Királyság! Semmi gond, házigazdák mondták, hogy ez lesz, csak megszaglásszák egymást, de a villanypásztor visszatartja őket. Azért el tudom képzelni, hogy van az a szitu, amikor holmi elektromos drótocska nem állít meg néhány jólmegtermett jószágot... Szerencsére nem volt gond. Megkerültem őket, aztán jöttek ismét utánam. Néhányszor hátra kellett förmednem, amikor valamelyik belepofátlankodott a komfortzónámba (ami ott, akkor a szokásosnál is nagyobb volt), de alapvetően simán ment minden. Az istállóba is elsőre betaláltak annak ellenére, hogy én álltam el az útjukat a másik irány felé.

Ezt követően késő délutánig a csütörtökről visszamaradt gipszkartonozást csináltuk. Már csak két kis táblát kell felszabnunk és kész. Szerintem holnap délután összedobjuk. Will see...

Csütörtök: nanáá, hogy építkezés

Sok mindenről nem tudok írni. Ha csütörtök, akkor istállóátalakítás. Jót tett velünk a főnök, hogy csak 10-re kellett menni a farmra, így végre kialudtam magam. A fejfájást is sikerült elmulasztanom (jah, mert hogy két napig keserítette az életem az a jóféle "annyiranemfájhogylefekügyjéldeazértneérezdjólmagad" típusú). Tapasztalt fejfájós lévén gyorsan beazonosítottam, hogy vélhetően a korábban extra elfogyasztott napi 1-1,5 liter vizet hiányolja a szervezetem, úgyhogy következetesen lenyomok a torkomon két kis palack vizet minden nap. A fejfájás elmúlt, cserébe a wc-t látogatom sűrűben. Addig nem baj, amíg nem töltünk a természetben egy teljes napot valamikor. :-p

A szobákkal szépen haladunk. Múlt hét óta a belsőt befejezték Jack-ék, a fiúknak csak a glettelést kellett megcsinálni. Dáviddal mi addig a küldő helyiség oldalsó falainak borítását és szigetelését fejeztük be, már csak a felső pár táblát kell a helyére illeszteni és jöhet a festés. 

                            

Kívülről is jól néz ki, még nem is igazán láttam az elkészült külső borítást. Kíváncsi leszek az ablakokra, hogy  milyenek lesznek. Valamikor azt is a helyére kell tennünk...

Ezt a jópofa skorpiót meg az egyik ROC-os srác, Thomas készítette. Már két hete dolgozott rajta, alig vártam, hogy kész legyen, mert el nem tudtam képzelni, hogy mit csinálnak. Először azt hittem, fából faragja. Pontosabban meg voltam róla győződve, hogy fából készítik, de ettől a fémes verziótól teljesen kész vagyok! Mondtam is neki, hogy ha lesz ideje és engedik, nekem is dobjon már össze egy kisebb verziót (ez egy 20-30 centis jószág eredetiben).

Marine Biological Association

Ez a mai nap talán még jobb volt, mint a tegnapi. Akváriumot végülis bárhol láthat az ember, és gyönyörködhet benne, na de egy tengerbiológiai laborban megnézni, hogy mit is csinálnak a biológusok az állatokkal, ha nem a publikum szórakoztatására, hanem tudományos vizsgálatok céljából tartják őket, az megint más kérdés.

http://www.mba.ac.uk/

Szokásos 10 órai kezdés után (itt előbb nem fogadnak sehol senkit, max. Jessy-hez mehetnénk ki a kertbe gazolni kicsit reggel 8-tól) az MBA-s kontaktunk szórakoztatott minket délig. Kaptunk egy csomó ismertető anyagot, meg elmesélte, hogyan kommunikálnak a publikummal, milyen adatokat kapnak és használnak fel tőlük, stb.stb. Aztán levitt a könyvtárba minket, ahol a könyvtárosnéni is mondott pár érdekességet. Mondjuk az egyetlen, ami megmaradt bennem, hogy a legöregebb könyvük 1515-ből való. Még latinul íródott görög lábjegyzetekkel. Elmondása szerint még nem olvasta el senki, mert nem tudja senki elolvasni. :-)

Na de ezt követően jött a nagy szám! Levittek minket a laborba, ahol John professzor megmutatta nekünk az egész helyet és az állatokat. A legelső poén mindjárt az ajtóban ért minket, ahol mutatott az öregúr egy kicsi kerek tartályt, majd közölte, hogy abban van egy medúza, csak épp ő már nem látja, a tanítványai foglalkoznak vele. Ha gondoljuk, keressük meg nyugodtan. Megkerestük persze. Tényleg jó kicsi kis átlátszó izé volt, nem csoda, hogy nem látja. :-)

Aztán kinyitotta az első nagyobb tartályt. Három félméteres macskacápa úszkált benne, jöttek felénk, ahogy kinyílt az ajtó. Kiemelték a fejüket a vízből, úgy néztek a nagy szemeikkel. Nem kellett hozzá túl sok hicskok-fantázia, hogy elképzeljem, ahogy csap egy nagyobbat a farkával, és már le is harapta az orromat... Rákérdeztem, hogy nem éhesek ezek? Deee, azok. - jött a kurta válasz. Hátköszi! :-) Nem hajoltam közelebb.

A következő tartályban három tintahal tanyázott. Mielőtt kinyitotta volna, a professzor a sötét színű ruhában levőket hátrébb küldte. A színeket felismerik és beazonosítják, de a feketéhez, ill. sötéthez csak a nagy méretet tudják hozzákapcsolni, így arra kapásból "támadnak". Ez abból áll, hogy hatalmas fekete tintaszerű izét köpnek ki magukból. Mutatott is a bácsi pár korábbi esetekből visszamaradt nyomokat. Egy 20 centis kis állat eltalált egy 3-4 méterrel odébb levő falat, nem semmi. Rákérdeztem, hogy változtatják-e a színüket. Hogyne, szeretnénk látni? Hogyafenébene! és már hozta is a kis rákokat a professzor úr. Mivel gerinces állatokat nem lehet élve eledelül felszolgálni, így a rák a frisshús. Seperc alatt elkapták őket. A színváltozást nem is nagyon láttuk a nagy kavarodásban. Aztán egy belső helyiségben megmutatta a kis kedvencét. Ennek nevet is adtak, bár ez itt nem szokás, de megértem őket. A kis tintahal két lábát kiemelve a vízből üdvözölte a bácsit, ahogy meglátta. Meg is kapta a rákadagját ő is. Mikor csobbant a víz, előjött a másik három medencetársa is, lett nagy kavarodás. Kettő egyszerre kapta el ugyanazt a zsákmányt, szét kellett szedni őket, erre lett egy kis tintacsata. Jól befestették a vizet, huhogtunk ott nagyban, meg ment az "aaaasztaaa", de megnyugtattak minket, hogy ez minimális mennyiség volt csak. Utána megnézhettük a kis bébi-tintahalakat is. Pár hetes kis körömnyi jószágok, de a nagyoknak megfelelő minden funkcióval rendelkeznek már. Volt pár lepényhal is, de azok nem csináltak semmit. Megsimogathattunk egy hatalmas tengeri csillagot (furán kemény göcsörtös), megmutatták a tengeri sünöket is testközelből (ezeket inkább nem fogtam meg), meg láthattunk egy amphioxus-t is. Ez az első gerinces élőlény, szóval valamilyen szinten rokonok vagyunk. Bakker, most esik le, hogy nem is köszöntem neki. Mekkora bunkó vagyok! :-) A csúcsok csúcsa viszont az ebben a helyben, hogy nincsenek víztisztító berendezések a tartályok mellett. Az egész labor alatt van egy hatalmas tárlótér, ahova hetente felszivattyúznak irdatlan mennyiség tengervizet, azt áramoltatják körbe az épületben, ahova kell.

Egy röpke szendvicsebéd után egy újabb házigazda, most kivételesen egy hölgy, lekísért minket a kikötőbe, ahol megmutatta nekünk a saját kis kutatóhajójukat. Egy régi halászhajót kell elképzelni, semmi extra. Azt viszont megtudtuk tőle, amin már egész héten nagyon gondolkodtam, hogy mi a francnak olyan fenefontos és stratégiai és egyedülálló helyszín ez a Plymounth katonailag. Hátkéremszépen, aki nem tudja, most figyeljen: ez a legközelebbi pontja az Egyesült Királyságnak Franciaországhoz. Térkép alapján nem teljesen, de ezen már nem vitatkozunk, maradjunk annyiban, hogy a dél-nyugati parton a legközelebbi, legvédettebb hely.

Az időjárás meg egész nap ilyen volt, no comment. :-pp

Ezt döntse el mindenki magának, hogy micsoda. A kikötőben lakik egy oszlop tetején.

Egy kis szakmázás is belefér így a végére. Ezek a mikrobi-szerű izék szelektív hulladékgyűjtők voltak a kikötőben. Természetesen rákérdeztem, hogy mik ezek. Kéremalásan, a sirályok ellen védenek. Így nem tudnak rászállni, és kirámolni a kukát. Azt már nem firtattam, hogy mit akarhat egy sirály egy műanyag palackkal, dehát a sirályoknál ezt sosem lehet tudni. :-)

National Marine Aquarium

Nah, túléltem a hétfőt is. Már korán reggel a hátam közepére sem kívántam az egész kiselőadást, pedig még közel sem voltam kész vele. Péntek óta átlag 4 óra alvással csak a hétvégi jó kis madaras kurzusunk mentett meg attól, hogy BerryHead-nél levessem magam - persze csak képzeletben - a sziklákról. A délelőtti kertészkedést passzoltam, aztán a délutáni madármegfigyelést is, majd eszembe jutott, hogy még nem is ebédeltem semmit, úgyhogy gyorsan lenyomtam egy szendvicset 2-3 között valamikor, mert ha az ebédet is passzolom, akkor előbb-utóbb nekiesek valakinek, és az nem lesz jó senkinek. Különösen annak nem, aki félóránként megkérdezi, hogy mikor leszek kész...

A kiselőadást sikerült a tervek szerint (kisebb hibákat bennefelejtve) összehozni. Csak a többieket sajnálom, akiknek ezt a nem épp szívderítő, ám felettébb unalmas témát kellett az én remek angolommal eldadogott formában végighallgatni. Na mindegy, lényeg, hogy túlvagyok rajta! Este vacsora, majd alvás. Reggel koránkelés, indulás Plymouth-ba. Megnéztük a Nemzeti Tengeri Akváriumot. 

http://www.national-aquarium.co.uk/

Láttunk egy csomó halat, meg van egy teknősük is, meg csikóhal, meg korallok, meg sokminden. Soksoksoksok új infó ismét. Az agyam szétrobban. Bár lehet, hogy csak a kialvatlanság lett úrrá rajtam. :-p Talán aludni kéne... Kár, hogy otthon leszedik a fejem, ha ma sem írok semmit, úgyhogy el is kezdem gyorsan...

Borongós, esős, szeles reggelre ébredtünk. Annak ellenére, hogy előző este még a teliholdat terveztem fényképezni. Aztán mire odajutottam, már eltakarták a felhők. Most, hogy így belegondolok, már akkor sejthettem volna, hogy ez lesz. Angliában a felhőkből általában esik is valami. :-)

Az akváriumhoz vezető járdán ilyen cukker kis halacskák mutatták az utat a bejárathoz.

Jaah, és a kikötőben ott dekkolt a yellow submarine is! :-))

A kapcsolatainknak köszönhetően kaptunk idegenvezetést, ami két dolog miatt volt nagyon jó. Az egyik, hogy egy csomó háttérinfót megtudtuk a helyről, a másik, hogy bevittek minket a kulisszák mögé is.

Az egyik háttérinformáció ez az emeletes gyerek-dühöngő volt. Állítólag egy csomó ideig tanakodtak azon, hogy vajon beállítsanak egy ilyen, mert mégsem erről szól az egész. Végül azonban bejött az üzlet, mert a 1. a gyerek itt biztonságban van, 2. anyuka a kávézóból figyelheti és 3. körbemehetnek aztán az akváriumon is. Szóval érezhetően fellendült a forgalmuk azóta, hogy ez megvan. Egyébként tényleg nem kicsi, egy háromemeletes kipárnázott hálós izé, középen egy csúszdával. A belépő ugyan nem olcsó, de átszámítva a magyar jegyárak is hasonlóak, és ez a hely azért egy pöppet nagyobb az otthoniaknál. Azért az ott dolgozókat nem irigylem, nem semmi hangzavar volt ott, pedig csak egy osztálynyi gyerek volt ott a látogatásunk alatt.

Amiért meg a kulisszák mögé érdemes volt betekinteni, az az alábbi két képen egyértelműen lejön. A két kép ugyanis ugyanarról a tartályról készült (és itt most kitöröltem azt a mondatrészt, amiben leírom, hogy a bal oldali készült felülnézetből... :-p).

 Ilyen mennyiségben egy helyen bohóchalakat még nem láttam, tetszettek.

 Ez meg egy tenyérnyi kis, lobogólábú valami volt. Szép volt ez is.

 A legnagyobb medencébe egy elsüllyedt repülőgépet is "beállítottak", és lazán elfért benne. Már csak a méretek elképzelése miatt...

 Ezt a szerencsétlen teremtményt meg egyszerűen lebuziztuk. Mondjuk azt nem tudom, hogy miből gondoltuk, hogy ez egy hímnemű egyed, aki királynőnek képzeli magát, de a habitusából valahogy ez jött le mindenkinek. :-) Ettől eltekintve érdekes ki élőlény. A szeme olyan volt, mintha egy alufóliadarabot ragasztottak volna a helyére. iiii

 Nah, hát ez meg a kedvencem. Akár játszhatnánk olyat is, hogy ki találja meg a halat a korallok között. :-) Aki nem akarja hallani a megoldást, az most fogja be a fülét! A fehér izé a hal, a neve frogfish, ha jól emlékszem. 

Zárásképp pedig egy kép rólam, ha esetleg valaki látni akarna... :-p

Jahj, nem, még jön egy utolsó utáni kép is, mert a sógornőmnek megígértem egy szépfiút...
:-DD