Ez a mai nap talán még jobb volt, mint a tegnapi. Akváriumot végülis bárhol láthat az ember, és gyönyörködhet benne, na de egy tengerbiológiai laborban megnézni, hogy mit is csinálnak a biológusok az állatokkal, ha nem a publikum szórakoztatására, hanem tudományos vizsgálatok céljából tartják őket, az megint más kérdés.
Szokásos 10 órai kezdés után (itt előbb nem fogadnak sehol senkit, max. Jessy-hez mehetnénk ki a kertbe gazolni kicsit reggel 8-tól) az MBA-s kontaktunk szórakoztatott minket délig. Kaptunk egy csomó ismertető anyagot, meg elmesélte, hogyan kommunikálnak a publikummal, milyen adatokat kapnak és használnak fel tőlük, stb.stb. Aztán levitt a könyvtárba minket, ahol a könyvtárosnéni is mondott pár érdekességet. Mondjuk az egyetlen, ami megmaradt bennem, hogy a legöregebb könyvük 1515-ből való. Még latinul íródott görög lábjegyzetekkel. Elmondása szerint még nem olvasta el senki, mert nem tudja senki elolvasni. :-)
Na de ezt követően jött a nagy szám! Levittek minket a laborba, ahol John professzor megmutatta nekünk az egész helyet és az állatokat. A legelső poén mindjárt az ajtóban ért minket, ahol mutatott az öregúr egy kicsi kerek tartályt, majd közölte, hogy abban van egy medúza, csak épp ő már nem látja, a tanítványai foglalkoznak vele. Ha gondoljuk, keressük meg nyugodtan. Megkerestük persze. Tényleg jó kicsi kis átlátszó izé volt, nem csoda, hogy nem látja. :-)
Aztán kinyitotta az első nagyobb tartályt. Három félméteres macskacápa úszkált benne, jöttek felénk, ahogy kinyílt az ajtó. Kiemelték a fejüket a vízből, úgy néztek a nagy szemeikkel. Nem kellett hozzá túl sok hicskok-fantázia, hogy elképzeljem, ahogy csap egy nagyobbat a farkával, és már le is harapta az orromat... Rákérdeztem, hogy nem éhesek ezek? Deee, azok. - jött a kurta válasz. Hátköszi! :-) Nem hajoltam közelebb.
A következő tartályban három tintahal tanyázott. Mielőtt kinyitotta volna, a professzor a sötét színű ruhában levőket hátrébb küldte. A színeket felismerik és beazonosítják, de a feketéhez, ill. sötéthez csak a nagy méretet tudják hozzákapcsolni, így arra kapásból "támadnak". Ez abból áll, hogy hatalmas fekete tintaszerű izét köpnek ki magukból. Mutatott is a bácsi pár korábbi esetekből visszamaradt nyomokat. Egy 20 centis kis állat eltalált egy 3-4 méterrel odébb levő falat, nem semmi. Rákérdeztem, hogy változtatják-e a színüket. Hogyne, szeretnénk látni? Hogyafenébene! és már hozta is a kis rákokat a professzor úr. Mivel gerinces állatokat nem lehet élve eledelül felszolgálni, így a rák a frisshús. Seperc alatt elkapták őket. A színváltozást nem is nagyon láttuk a nagy kavarodásban. Aztán egy belső helyiségben megmutatta a kis kedvencét. Ennek nevet is adtak, bár ez itt nem szokás, de megértem őket. A kis tintahal két lábát kiemelve a vízből üdvözölte a bácsit, ahogy meglátta. Meg is kapta a rákadagját ő is. Mikor csobbant a víz, előjött a másik három medencetársa is, lett nagy kavarodás. Kettő egyszerre kapta el ugyanazt a zsákmányt, szét kellett szedni őket, erre lett egy kis tintacsata. Jól befestették a vizet, huhogtunk ott nagyban, meg ment az "aaaasztaaa", de megnyugtattak minket, hogy ez minimális mennyiség volt csak. Utána megnézhettük a kis bébi-tintahalakat is. Pár hetes kis körömnyi jószágok, de a nagyoknak megfelelő minden funkcióval rendelkeznek már. Volt pár lepényhal is, de azok nem csináltak semmit. Megsimogathattunk egy hatalmas tengeri csillagot (furán kemény göcsörtös), megmutatták a tengeri sünöket is testközelből (ezeket inkább nem fogtam meg), meg láthattunk egy amphioxus-t is. Ez az első gerinces élőlény, szóval valamilyen szinten rokonok vagyunk. Bakker, most esik le, hogy nem is köszöntem neki. Mekkora bunkó vagyok! :-) A csúcsok csúcsa viszont az ebben a helyben, hogy nincsenek víztisztító berendezések a tartályok mellett. Az egész labor alatt van egy hatalmas tárlótér, ahova hetente felszivattyúznak irdatlan mennyiség tengervizet, azt áramoltatják körbe az épületben, ahova kell.
Egy röpke szendvicsebéd után egy újabb házigazda, most kivételesen egy hölgy, lekísért minket a kikötőbe, ahol megmutatta nekünk a saját kis kutatóhajójukat. Egy régi halászhajót kell elképzelni, semmi extra. Azt viszont megtudtuk tőle, amin már egész héten nagyon gondolkodtam, hogy mi a francnak olyan fenefontos és stratégiai és egyedülálló helyszín ez a Plymounth katonailag. Hátkéremszépen, aki nem tudja, most figyeljen: ez a legközelebbi pontja az Egyesült Királyságnak Franciaországhoz. Térkép alapján nem teljesen, de ezen már nem vitatkozunk, maradjunk annyiban, hogy a dél-nyugati parton a legközelebbi, legvédettebb hely.
Az időjárás meg egész nap ilyen volt, no comment. :-pp
Ezt döntse el mindenki magának, hogy micsoda. A kikötőben lakik egy oszlop tetején.
Egy kis szakmázás is belefér így a végére. Ezek a mikrobi-szerű izék szelektív hulladékgyűjtők voltak a kikötőben. Természetesen rákérdeztem, hogy mik ezek. Kéremalásan, a sirályok ellen védenek. Így nem tudnak rászállni, és kirámolni a kukát. Azt már nem firtattam, hogy mit akarhat egy sirály egy műanyag palackkal, dehát a sirályoknál ezt sosem lehet tudni. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése