Bjútiful lendszkép. Ehhez mást nem is tennék hozzá. Egész nap esett az eső, fújt a szél és köd volt. Ne kérdezze senki, hogy ez utolsó hogy fér meg az előtte levővel, de így volt. Mike megígérte nekünk, hogy eljövünk ide egyszer szép időben is. Remélem nem marad el, bár kétségtelen, hogy volt egy hangulata a mai napnak így borongósan is. 9-kor indultunk és 6-ra értünk haza, egész nap meg sem álltunk. Hol négykeréken, hol kétlábon róttuk a mérföldeket a Dartmoor Nemzeti Parkban keresztül-kasul. Még Princetown-ban is megpihentünk egy kávé-forrócsoki-hidegsör elejéig (namelyiketittamén?). Ez a város a börtönéről nevezetes, jah és arról, hogy a területe nem a királynő tulajdona, hanem a fiacskájáé. Mindezt egy helyi bolttulajdonostól tudjuk, aki - elmondása szerint - a legidősebb helyi bolttulajdonos. Anyukája személyesen beszélgetett Károly herceggel, amiről fényképe is van. Pár képeslapért ugrottunk be, vagy fél órát ott voltunk és hallgattuk a sztorikat. :-) Aztán a börtön mellett is elsuhantunk. Csak ennyit láttunk belőle a nagy köd miatt:
Minden képeslapon csak ennyi van a börtönből, úgyhogy vélhetően általában köd van itt és több nem is látszik belőle. :-) Még jó, hogy van net, és rá lehet keresni, így néz ki felülről:
Megkérdeztem Mike-ot, hogy nem megyünk-e be. Azt mondta nem, mert nehéz kijutni onnan. :-) Aztán azon poénkodtunk, hogy mit kéne tennem, hogy bejussak. Minimum egy devoni postást meg kellene ölnöm? Neeeem, az összest meg kellene ölnöm hozzá. Szóval nem egyszerű. :-)
Nah, de jöjjenek az én képeim...
Észak felé haladtunk a nemzeti park felé a Dart folyó mentén. Meg is álltunk megnézni, mert felénk nem ilyen arcát mutogatja. Ide már nem jut fel a tenger, szóval igazi folyó a kicsike, vagy inkább nevezhetnénk folyócskának. Jó kis hegyvidéki sebes-vizű.
A parkolóban nem volt kötelező díjfizetés, ám adakozni lehetett a parkolásért, ahogy ez a tábla jelezte. Kérdeztem Mike-ot, hogy mi legyen, de csak legyintett, majd közölte, hogy ez a gazdagoknak való. :-)
A táj arrafelé teljesen más, mint itt délebbre. Nem voltak sövénykerítések, csak kőfalak, de azok sem keresztül-kasul a vidéken, hanem inkább csak a jókora legelők határaként. Egy szemrevaló kis erdőn áthaladva teljesen eltűntek az út mellől a sövények, kőfalak váltották fel őket. Nem tudom melyik a jobb közlekedés szempontjából. :-p
Aztán elértünk első úticélunkhoz, a Wistman's Woodhoz. A szemerkélő eső kicsit megviccelte a pókokat, de annál jobban jön a fotósnak. :-)
Kőfalak mindenfelé..
...meg színes spray-vel megjelölgetett birkák. Egyébként jól mutatnának ezek a fekete színű fehér szőrű kis gyapjasok, ha nem lennének így összefújkálva. Volt olyan terület, ahol csak pinkre lefújt birkák voltak. Biztos minden tulajdonosnak megvan a maga kódja, de szörnyen néz ki. Főleg a pink... ;-)pp
Elvileg szép hegyekkel körülvett folyóvölgyön mentünk végig. Bár ez csak sejtés abból, amit látni engedett néha a köd. Volt, hogy 100 méternél többet láttunk, de nem ez volt a jellemző.
Inkább néztük a közeli dolgokat. Mike és a többiek egyik növénytől a másikig szaladtak, nekem persze semmit nem vett be az agyam, el voltam foglalva a látvánnyal. A körülmények ellenére is gyönyörű volt a hely.
Az erdőben meg kifejezetten ilyen körülmények kellettek! Sejtelmes kis meseerdő, tündérkert, manójátszótér vagy akármi. A leírások szerint régen ezeken a köveken mindössze embermagasságúra nőttek meg a fák, ma már azért kényelmesen elsétáltunk alattuk, de így is gyönyörű volt. A zöld mohás kövek, a girbe-gurba faágak benőve mindenféle zuzmóval és páfránnyal... Azt hinné az ember, hogy ilyen csak a képzeletünkben létezik, de nem.
A láncfűrészes gyilkos is megmutatta magát egy pillanatra. :-) Itt éppen mentünk fel a dombra, ahol egy nagy halom kő volt. Igazából természeti képződmény, de olyan, mint nálunk egy régi várrom. A baj csak az volt, hogy nem tudtuk merre van, mert nem láttunk semmit. Már csak 50 méter volt a látótávolság...
Aztán ahogy haladtunk előre, csak felsejlettek a körvonalai, meglett a hely. Ezt a kis kupacot (ami valószínűleg egy mitológiai óriástehén megkövült végterméke) magányos sziklaként fényképeztem, de megnéztük a műholdképken, ahol jól látszik, hogy kb. 100 méterre mögötte ott van egy másik kőhalom is.
Felmásztunk Lillával a kőhalom tetejére. A szél nagyszerűen kivehető az esőkabátomból: nem én tárom szét, csak tartom, hogy ne szálljon el. Anyumnak küldeném a képet szeretettel, hogy ne csak fekete árnyékként, vagy sorozatgyilkosként lásson! :-** Bár ez sem a legelőnyösebb, de mindegy. :-p Majd lesz egy olyan bejegyzés is, ahova csak a rólam készült képeket teszem fel. ;-)
Innen mentünk aztán tovább Princetown-ba kicsit szusszanni, ahonnan nem messze található ez a hely. Ezek a kősorok, kitudja hogy keletkeztek, vagy ki és miért rakta ide őket.
A hegytetőn levő kőhalom a King's Tor. Minden hegytetőn levő kőhalmot Tor-nak hívnak, van pár ezen a környéket a térkép szerint.
Hazaérve megnézegettük a pontosan, hogy merre is jártunk, ha már a szemünkkel nem láthattuk. :-) Egy csomó látványosság mellett elmentünk, ahol simán megállhattunk volna. Nem készültünk fel eléggé... :-pp Na mindegy, így is elég volt a nap. Rendesen kifáradtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése