Cornwall

Pénteken felkerekedtünk és ötösben nekivágtunk a szomszédos megyének. Sűrű hétvégénk volt, mit ne mondjak.

Ennyit sikerült írnom vasárnap este. Most már kedd este van, úgyhogy elmondhatjuk, hogy nem csak a hétvégénk volt sűrű. Na de kezdjük pénteknél...

Felkerekedtünk Tintagel felé. Legalábbis én azt hittem, de nem. Meg sem álltunk St. Michael's Mountig, ami az esti szálláshelyünk (Penzance) mellett levő legérdekesebb látványosság. Most sem sikerült időben elindulnunk, ezért döntöttek úgy a fiúk, hogy még sötétedés előtt érjünk le a végcélhoz.

Napnyugtára sikerült is odaérnünk. A "hegy" apálykor száraz lábon megközelíthető, dagálykor azonban egy kis sziget csak. Az itt található kastély generációkon keresztül egy család tulajdona volt, ma is ők élnek ott. Hihetetlenül hideg volt, fújt a szél ezerrel, meg már sötétedett is, úgyhogy nem maradtunk sokáig. Elindultunk bevásárolni. Vettünk kaját, meg minden egyéb, egy megfelelő esti lazításhoz szükséges finomságot. Jól sikerült a buli, maradjunk ennyiben. ;-)

A szállásunk most is egy szép és ízléses, mégis elfogadható árú ifiszálló volt azzal a különbséggel, hogy itt most nem fáztam. A fiúkéhoz képest törpetegnek mondható szobánk egyébként minden, az alvási igényeinket kielégítő funkcióval rendelkezett: egy emeletes ágy és egy mosdókagyló volt benne. Ezzel szemben a pasik egy 6 férőhelyes (valójában 7 hely volt, mert az egyik alsó ágy kétszemélyes volt K), kandallós lakosztályt kaptak. Itt fogyasztottuk el a vacsorának valót és az egyebeket.

Szombaton az úticélunk Land's End volt azzal a megkötéssel, hogy nem autópályán megyünk oda, hanem a tengerparti úton. Jó ötlet volt nagyon, szép a táj arra!

Felmentünk St. Ives-ig, onnan végig a tengerparton Anglia végéig, pontosabban a legdélnyugatibb pontjáig. Ennél tovább már nincs semmi, azt mondják. :-) Bár a tábla szerint ott van még egy sziget és egy világítótorony is, New Yorkról nem is beszélve.

A jobbra lévő John O'Groats hely egyébként Anglia (vagy a UK?) legészakibb pontja. Ez csak akkor derült ki, mikor vetten szuvenyírként egy hütttőmágnest. Ezek a kis haszontalan dolgok is jók valamire, nézz oda. :-) Ez alatt az éppen előttem fényképezkedő személy otthona található az aktuális dátummal. Így is lehet húzogatni a bőrt az emberekről, ha hagyják. :-)

Az időjárás itt is elképesztő volt. Ötpercenként váltakozva sütött a nap és vert minket a jégeső, mindez megspékelve egy nemkicsi széllel. Ezzel együtt a hely csodálatos. Nem tudom, ki hány képet csinált, de én vagy százat, íme néhány:
 

 

A LandsEndtől nem messze található a Minack színház, amit a tenger fölé magasuló sziklafalba vájtak. Ez volt a következő látnivalónk. A fényképek alapján hihetetlenül szép lehet a hely. Lehet, mert én a 4 fontos belépőt nem óhajtottam kifizetni csak azért, hogy lefényképezzek egy színházat. Sokkal inkább szeretnék ott egy előadást megnézni. A képek és beszámolók alapján az sokkal nagyobb élmény, amiért még kifizetnék ennél több pénzt is, ha kell. Inkább néztem a sziklafal alatt levő homokos tengerpartokat (Porthcurno Beach, Treem Beach).

Még mindig nem tudom elhinni - ezeket a tájakat látva -, hogy Angliában vagyok, nem a Földközi-tenger partvidékén valahol...

Ezt az itt élő emberek sem hiszik el, úgyhogy szépen meg is fürdőznek a párfokos vízben. Igaz, ezek itt már termoruhában nyomultak, de akkor is... Legalább fél órán keresztül ott voltak, és csak annyit csináltak, hogy a vízen lebegve várták a nagyobb hullámokat, amikre aztán felkapaszkodva szörföztek (deszka nélkül). Jó játék lehet egyébként, kicsit irigykedtem is rájuk, de a hideg víz gondolata visszabillentett a valóságba: kösz, nem kell!

Lilla és Dávid eközben a színházat vette szemügyre, Laci és Mike pedig elindultak, hogy lesétálnak a tengerpartra. Kicsit nagyon telt az idő. :-p Inkább mentem volna folyamatosan, hogy minél több helyet lássunk, de ez az igényem sajnos nem találkozott a többséggel. Viszont mikor Mike-ék visszatérve közölték, hogy nem mentek le a partra, inkább elmegyünk kocsival a következő, kicsit nagyobb homokos részhez, és ott lesétálunk, már tudtam, hogy ez lesz a nap utolsó állomása, mert az nem csak fél óra lesz. El is ment a kedvem az egésztől, nem is mentem el velük, pedig biztos szép volt. Messziről legalábbis az volt, nagy élmény lehetett ott a homokos parton ülve a hatalmas sziklákkal körülvéve...

Nah, azért nekem sem telt el élmény nélkül az egyedül töltött pár óra. Még tán jót is tett. :-) Lesétáltam a gyalogúton egészen a sziklákig, ahol összefutottam a gyepkezelésre alkalmazott pónikkal. Jó fejek voltak nagyon. Kicsit aggódtam, hogy nem tudom majd őket lefényképezni, mivel előttem egy pacák mászkált fel-alá, és kitértek előle folyamatosan. Nagyon félénknek tűntek. Viszont én lassan közelítettem és nem is mentem sehova utána, csak álltam egy helyben, nézve őket. Nem is várattak sokáig az ismerkedéssel, jöttek egyre közelebb.  

Ez a kis kócos odáig vetemedett, hogy a fényképezőm széltől lebegtetett nyakpántját kinézte magának és próbálta kideríteni, mi is az. Ez már kicsit sok volt az én komfortzónámnak, úgyhogy elraktam a pántot. Kicsit szemeztünk még, meg pózolt is párat, aztán ment tovább a dolgára.

Az esős-szeles időjárás itt is hihetetlen naplementét produkált. Kicsit sokat használom mostanában a hihetetlen szót. :-)p

Mire a többiek visszaértek, már erősen sötétedett, én meg rendesen átfáztam. Felkerekedtünk, hogy emberi időben elérjük még az esti szállásunkat a Fowey folyónál. Mivel azonban meleg vacsora nélkül nem élet az élet, először a folyóról elnevetett városkába mentünk be, keresni valami vacsoralehetőséget. Egy kis kocsikázás és kérdezősködés után a King of Prussia helyen kötöttünk ki. Először kicsit furcsálltam, hogy miért nincsenek jellegzetes orosz ételek, mivel valami miatt Oroszországra asszociáltam kapásból a nevéről. Nem voltam magamnál. A fáradtság és a hideg kikészített teljesen. :-) Mindenesetre itt is kipróbáltam a jóöreg angol fish&chips-et, hátha találok olyant, ami ízlik. Talán még ez volt a legfinomabb, bár a hal vastagságával vetekedő bundát még mindig nem szoktam meg, de legalább itt nem tocsogott az olajtól, ráadásul finom ropogósra volt sütve. Azért a rántott hal nekem még mindig paprikás-lisztes, mondjon bárki bármit. :-)

A település maga viszont hihetetlen, jahj nem, inkább elképesztően hangulatos kis halászfalu. Szűk kis utcákkal, régi házakkal. A szűk utcákat szó szerint kell érteni. Egyetlen autó fért el rajtuk, úgyhogy mindegyik egyirányú volt. Kettő vitt be arra a kis térre, ahol vacsoráztunk, egy vitt ki onnan. Jó lenne egyszer ide is visszajönni, és sétálgatni egy kicsit, nem csak autóval végigrobogni rajta.

Az esti ifiszállónk innen nem messze, Golant városában volt. Pontosabban azon kívül, egy leírhatatlanul kátyús kis bekötőúton megközelíthető, eldugott kis farmon. Azon tanakodtunk, hogy egy autóval nem rendelkező iskolás hogyan közlekedik. Abban maradtunk, hogy nagy valószínűséggel gyalog. Bár a parkoló tömöttségét látva az is esélyes, hogy itt nem laknak autóval nem rendelkező diákok. Ez a szálló volt talán a leginkább lepukkantabb az eddigiek közül, ha lehet egyáltalán ilyen jelzőt használni egy olyan helyre, ami a magyar panziók többségét klasszisokkal felülmúlja. Viszont hely nem volt már sok, az is drága, úgyhogy megadtuk magunkat a kényszernek, és mind az öten egy szobában aludtunk. A "szokásos" három emeleteságy, amiből az egyik alsó kétszemélyes felosztásban ez nem volt különösebben kényelmetlen. Bár Mike nem sokat aludt, mivel elmondása szerint nagyon horkol, és nem akart zavarni minket. Néha kétségbeejtően szerény és a végletekig kedves ez az imádnivaló kis emberke. :-)

A vasárnapi programnak az Eden Project megtekintését terveztük be, amihez kaptunk Zoé-tól 3 jegyet rá. A parkolóban vettük csak észre (vagy lehet, hogy nekem tudatosult csak ott), hogy a jegyek nem átruházhatóak. Semmi gond, egy férfi és két nő nevére volt kiállítva, bemagoljuk a neveket, aztán mehetünk. Japersze, mert ez így szokott menni! :-pp Az első kapun gond nélkül bejutottunk. Kérdeztek ugyan irányítószámot, de mondtuk, hogy nem tudjuk, úgyhogy küldtek tovább minket az információs pulthoz becsekkolni. Még mindig nem lélegezhettünk fel... Aztán már nem is kaptunk levegőt, mikor aláírásmintát meg mail-címet is kértek tőlünk. Nincs mese, lebuktunk. A kártyákat elkobozták, majd a tulajdonosnak visszaadják, ha jelentkezik érte. Klassz!! Annyira viszont már nem érdekelt a dolog, hogy 25 fontot kiperkáljak érte, meg pénzem sem volt rá, úgyhogy elmentem Lacival (és Mike-kal) a farmra, ahol korábban dolgozott a cuccaiért. Lilla és Dávid bementek. Utólagos beszámolójuk alapján nagyon élvezték, és érdekes a hely, de azért nem bántam, hogy a másik társasággal mentem. Furikázhattam kicsit keresztül-kasul Cornwall-ban. Nagyon tetszik a hely! Egyik legnagyobb előnye, hogy nincsenek közvetlenül az út mellett kétméteres sövénykerítések, így láttam az elsuhanó tájat, városokat is. Nagyon hasonlít a környék a magyar vidékhez. Itt is mindenhol elektromos vezetékek vannak, ráadásul a házakat sem veszik körbe kétméteres kerítésekkel, be lehet látni a kertekbe (ezzel együtt ki is látnak onnan nyilván), kicsit közvetlenebb érzése van az embernek. Dimbes-dombos környék, annyi csak a különbség, hogy jóval kisebb egységekre vannak szabdalva a területek, az otthoni nagy szántókföldekkel ellentétben. Ráadásul a helységnevek is sokkal kevésbé tűnnek angolnak itt, mint máshol. Mike elmondása szerint többnyire kelta eredetűek, ez lehet az ok. A zászlójuk pedig kifejezetten tetszik a maga fekete alapon fehér keresztjével. :-)

Két óra után mentünk csak újra vissza az Éden Projekthez a többiekért, és elindultunk Tintagel felé. Mégsem hagyhatjuk ki Arthur király várát, ha már erre járunk! :-) 

Néha eső, néha napsütés, hatalmas szél és persze pálmafák fogadtak itt is minket.

Azért így belegondolva, másmilyen időjárással nem is nagyon tudnám elképzelni ezt a helyet. :-)

Ebben a barlangban kifejezettem élveztem a süvítő hideg szelet, ami persze a helyből adódóan legalább a duplájára erősödött.

A csökött kis gépem sajnos nem adja vissza ennek a falnak a barnás-szürkeségével harmonizáló hihetetlenül zöld fű színeit, de tessék elképzelni! Főleg az ilyen természetes színeket kedvelők vannak előnyben. :-) Csodálatosan szívet-melengető élmény volt elmenni mellette úgy, hogy észre sem veszem, aztán egy hirtelen sugallatra megállni, visszafordulni és meglátni.

Ami viszont már kiábrándítóan nem különbözik az otthoni helyzettől, az a sok szemét. Itt szeretném felhívni azok figyelmét, akik előszeretettel példálózódnak a bezzegnyugaton-nal, hogy itt sem különbek az emberek semmivel. Ugyanannyi a szemét; akárhol jártam eddig, mindenhol megtapasztalom, hogy ahol van rá pénz, ott összeszedetik munkásokkal, ahol nincs, ott ugyanúgy ott rohad a tenger- vagy folyóparton, vagy a járda mellett a sok eldobott hulladék. Mondjuk azért legalább ezen a helyen megoldhatnák, hogy ezt a kis aligpárméteres partszakaszt tisztán tartják valahogy.

A napot a King Arthur's Arms nevű kis helyen zártuk, majd elindultunk haza. Beszálltunk az autóba, kihajtottuk a parkolóból, majd eleredt a jégeső... no comment.  Fáradtan, késő este érkeztünk meg, jó hétvége volt! :-)