Ha hétfő, akkor kertészkedés, madárfelmérés a folyón, bevásárlás. Mondanám, de kivételesen nem így történt. Pár dolog hiányából fakadóan felkerekedtünk korán reggel Lacival, és bementünk vásárolni Totnesbe. Hazafelé lerobbant az autó, ekkor már csak negyed óránk volt, hogy elérjük a kertészkedést. Hosszas tanakodás, majd némi próbálkozás után eljutottunk a szomszéd faluig a kocsival lépésben, de a birtok előtti emelkedőt már nem volt kedve megmászni a kicsikének. Házigazdáink elmondása szerint előfordul esős időben (tócsán áthajtva vizet kap a rendszer). Jó ötlet ilyen időjárás mellett ilyen autót fenntartani...
A szomszéd faluból hazasétáltunk a pakkokkal, a 11 órás teaszünetet el is értük. :-) Azért később beálltunk mi is kertészkedni. Ebéd után Christine-nel volt megbeszélésünk, ő segít nekünk (Mike-kal együtt) elkészíteni a National Diploma nevezetű kis papiruszhoz szükséges riportot.
Mikor végeztünk, nekiálltunk vacsorát főzni, mert aztán indultunk a Mike által beharangozott Tar Barrels fesztiválra. Innen is puszilom Blankát, amiért hozott nekünk búzadarát, és tudtam végre csinálni jó kis gríznokedlit a leveshez! :-)
A rendezvény az Ottery St Mary nevű településen van Exeter mellett minden évben a mai napon. Nah, hát ha látott már valaki őrülteket, akkor biztosan ezeket az embereket nézte. Felgyújtanak egy jókora hordót belülről, aztán a hátukra veszik, és rohannak vele az utcán. Nem normálisak tényleg! Ezzel együtt egy hihetetlen élmény. Szerencsre először nem is nagyon fogtam fel, hogy hova visz minket Mike, mert ha anyámnak ezt előre elmesélem, biztos nem alszik éjszaka. Vagy legalábbis lemerült volna a telefonom a sok nemfogadott hívástól. ;-) Angolul tudóknak itt a honlapja az eseménynek, lehet olvasgatni a történetét, a többieknek ott vannak a képek és a videók.
Hatalmas tömeg volt, de először nem volt vészes. Néztük, hogy hol vannak az események, oda mentünk, hogy lássunk valamit. Aztán egyszercsak élesben megtapasztalhattuk, milyen az, mikor futosgál valaki az utcán égő hordóval a hátán. Mentünk a hordó felé és azt látjuk, hogy rohan velünk szemben egy lángoló ember... Félreugrottunk, de egy kis égettszőrszag azért maradt a levegőben. :-) Háhh, ez olaj volt a tűzre, hogy stílszerűen fejezzem ki magam. Innentől kezdve mentünk, kerestük a hordókat. Ezt a "mienket" 100 méterre odébb találtuk meg. Legalábbis a maradványait, pár szénné égett donga formájában. Egyet hazafelé fel is szedtem souvenir-nak. (Hogy mit csinálok még vele, nem tudom.) A következő hordót a főtéren gyújtották, hát menjünk oda! Mentünk volna, ha nem ütköztünk volna az embertömegbe. Áthatolhatatlan fal, utánunk meg csak jönnek és jönnek. Nem volt jó érzés. Előttem a csöpp Lilla, ha engem nem is, őt tuti eltapossák, annyira nem lógott ki a tömegből. :-pp Mondjuk az érdekes volt megélni, hogy állsz a lábadon, és a tömeggel együtt mozdulva leng ki a tested jobbra vagy balra, anélkül, hogy lépnél egyet is bármerre. Szép lassan araszolgatva, taszigálódva azért el tudtunk jutni a fal mellé. Gondoltam több esélyünk van ellenállni a tömegnek, ha nem kerülünk a lábak alá. :-)p Mikor a hordó már a vége felé járt, a tömeg is elkezdett ritkulni, így beljebb tudtunk menni. Itt még csináltam én is egy videót, csak hogy maradandó legyen az élmény. :-)
Az utolsó hordógyújtást eredetileg már nem terveztük megvárni, de aztán a hangulat annyira adta már magát, hogy végülis maradtunk. Szerencsére a tömeg jókora része hozzánk hasonlóan gondolkodott, azonban velünk ellentétben nem gondolta meg magát. Bár az is lehet, hogy annyira a történések középpontjához jutottunk, hogy oda már nem mertek annyian jönni. :-) Így utólag belegondolva, nem csodálom. Már akkor tudtuk, hogy jó lesz a vége, mikor közvetlen mellettünk kezdték meggyújtani a hordót. Aztán a nagy rohangálásban egyszer csak az orrunk előtt termett, és nem tudtunk kitérni előle. Átmentek a fejünk felett bakker! Még mindig nem értem, hogyan. A fejemen lett egy karcolás, valószínűleg a nagy tülekedésben valaki megkarmolt, vagy valami, de volt pár hamu is a hajamon, úgyhogy abban maradtunk, hogy sokkal vagányabb, ha a külvilág úgy ismeri meg a történetet, hogy megégtem, mikor átment a fejünk felett a hordó, és az abroncsa karcolta meg a homlokom. :-DD
Mindenesetre onnantól extra figyelemmel követtük az égő hordó útvonalát. Amikor felénk fordult hangos "Rossz irány! Rossz irány!" felkiáltással igyekeztünk kitérni az útjából. Nem mintha bárki értette volna, mit üvöltünk. :-)
A nap mondása Lilláé volt: "Az nem jó jel, ha tűzállókabátos emberek állnak körülötted."
Ez meg egy nagyon szar kép, de fényképező híján csak erre futotta. Nem hagyhattam ki... :-)
Áh, másnak is tetszett, úgyhogy megtaláltam a neten olvasható verzióban. :-)
Éjjel kettő után érkeztünk haza. Nem örültünk annak, hogy 9-kor kezdődött a másnapi program. :-p
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése