A napkollektorok eltakarása érdekében az alapítványnak sövényt kell ültetnie a saját területén a Dartmoor Nemzeti Park előírása szerint. Merthogy ennek a területén van az egész. Mi nagy csodálkozva megkérdeztük, hogy mi lesz, ha a magasra növő sövény eltakarja majd a napot a kollektorok elöl. Erre rezzenéstelen arccal azt válaszolta Matthew, hogy arról nem rendelkeztek, hogyan kell nyírni a sövényt... Nem tudom, hogy alapból is ilyen hidegvérrel fogadta a hírt, vagy azóta már megrágták párszor, úgy találták ki a legkézenfekvőbb megoldást, de ha az előbbi, akkor le a kalappal, valahogy el kellene tanulnom. :-D
A lejtős területen először felhajtottuk a füvet csigába a kerítés mellé, ez hivatott megfogni az esővizet, hogy ne mossa el az összes földet. Aztán felástuk az egészet. Ebédre meg is lettünk mindennel. Ekkor Mat közölte, hogy ássunk egy nagy gödröt, mert ha az ültetendő növények nem érkeznek 2-ig sem, akkor valahova el kell földelni a szállítót. :-)
Kis késéssel, de megjöttek. Mondjuk az egyik alkalmazott hozta el a városból, nem a szállító. Sejthetett valamit! :-) Délután el lett ültetve az egész.
A lényeg a lényeg: egész nap nem csináltunk semmit, csak a hasunkat süttettük a napon. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése