Péntek elképzelhetetlen már Mike angolórái nélkül. Most az idiómákról volt szó elsősorban, de pár kiejtéshez kapcsolódó feladatot is kitalált a jóember néhány rendkívül vicces, alig érthető, mégis értelmes mondat segítségével.
Ebéd után egy jó 2/5-nyi madárfelmérésen részt vettünk Lacival, aztán magára hagytuk Lillát és Dávidot, és bementünk Totnes-be bevásárolni, elfuvarozva egyúttal Mike-ot a vonathoz, mivel hétvégére hazautazik általában.
Hagytunk időt a bevásárlásra és a módját is megadtuk, beültünk kávézni egy új helyre. Persze én forrócsokit ittam. Ezt szó szerit kell érteni. A pincér megkérdezte, hogy sima forrócsokit kérek, vagy igazi forró csokit. Háth ha már választani lehet, akkor legyen igazi. Leöntöttem a torkomon egy tábla csokit kb., nagyon finom volt és nagyon édes. Szerencsére adtak hozzá egy pohár jegyes vizet is, az sokat segített, hogy ne ragadjon össze a szám. Egy kis tejszínt is kaptam hozzá, amivel rajzolni is tudtam a csokiban.
Ha nem lehetne kivenni, madarakat rajzoltam. :-)p
Szombaton - most már mondhatom, hogy a szokásos - heti nagytakarítás keretében buliztunk egyet Lillával, mialatt a fiúk a Farmon segítettek az időközben lesántult Jack-nek az építkezésben. Zene kakaóra, söprű és felmosó a kézbe, aztán had' szóljon... Közben megbeszéltük, hogy ha készen vagyunk, besétálunk Totnesbe kis testmozgás gyanánt. Aggódva figyeltük az időjárást, mivel a nap ugyan sütött, de 20-30 percenként leszakadt az ég egy pár percre. Sebaj, menjünk a kerékpárúton, az betonos. Aha, persze, azt a 200 métert leszámítva. Vittem a gépet is, mondván, arra ritkán járunk, szép az idő, kell pár tájkép onnan is. Aztán pár pózolós kép készült csak saját magunkról. Íme kettő közülük a "rólatoknemlátunksoseképet" felháborodásokat megelőzendő:
Aztán persze az égszakadás sem maradt el. Az remélem mindenkinek egyértelműen lejön, hogy süt a nap közben!
Semmi gond, esőkabát elő, aztán fordulás a napnak háttal, mert minden tanult magyar parasztgyerek tudja már, hogy ha esik az eső és süt a nap, akkor szivárvány is van.
A nap felfedezése ez a cider. Finomabb, mint a Bulmers, pedig ezt is azok gyártják. Nem olyan keserű, cserébe 1,5%-kal több alkohol van benne. ;-) Az volt a tervünk, hogy kiülünk a folyópartra, és egy csomag keksz társaságában elfogyasztjuk. Nem tettük, mivel a hídról lefordulva a sétányra egy kis tábla fogadott minket, miszerint 500 font büntetés fizetendő a nyilvános helyen piálásért, úgyhogy elindultunk hazafelé. :-pp
Az úton tájképfotózással idegesítettem Lillát. Már nagyon ment volna hazafelé, úgyhogy nem értékelte, hogy százméterenként megálltam, de muszáj volt. :-)
A Farm legelőjén aztán összetalálkoztunk a fiatal marhákkal. Pont a gyalogútra lettek kicsapva legelni, az egyik PONT a kerítésnél időzött, úgyhogy le kellett vele állnunk haverkodni, hogy lássuk, átenged-e a területen mindenféle inzultus nélkül.
Jól sikerült a bratyizás, mint látható. :-))
(Bocs Lilla, de nem hagyhattam ki ezt a képet! :-*)
Aztán összefutottunk Nils Horgersson csapatával is, íme erről is egy kép a hitetleneknek. :-) Bár a kanadai ludakat is fel kellett volna nagyítani, de talán a színezetük így is kivehető, mással össze nem téveszthető. Asszem... Megnéztem a könyvben, kettő van, ami hasonló, de egyikben sincs barna, úgyhogy tessék elhinni!
A nap zárásaként összefutottunk Jacek-kel (a lengyel gondnokkal), miközben az öreg Land Rover-t mustráltuk. Épp jött visszavinni a helyére a 60 éves matuzsálemet, úgyhogy kaptunk az alkalmon, és beültünk mögé. Nagy élmény volt! Videón is megörökítettem természetesen. :-)
A vasárnapról meg inkább nem írnék semmit. Halottakról jót vagy semmit... Fél 10 van és hulla fáradt vagyok már. :-p Az alma-olimpiához lettem beosztva. Kb. 100 gyerek (vagy akár 1000 is volt, legalábbis annyinak tűnt) nyüzsgött a nyakunkon egész nap, ráadásul nem voltunk szem előtt, úgyhogy a kutya nem küldött hozzánk legalább egy fél órára váltást, hogy mondjuk kajálni tudjunk. A halom gyerekre volt 6 kanalunk, meg egy negyed zsák almánk. Almát ki kellett szedni szájjal a vízből, utána kanálon elfutni vele a fellógatott almákig, ahol szintén csak szájjal le kellett szedni egy almát, majd almával a szájban és a kanálon egy másikkal pár méteres szlalomfutás, végül a két almát bele kellett dobni egy szatyorba 2-3 méterről. Jó móka volt mindaddig, amíg el nem fogyott a lelógatott alma, aztán a szárított almakarikákból készített érem (amit eredetileg a győzteseknek szántunk, aztán persze kapott már mindenki). Ketten voltunk, szóval ki lehet könnyen számolni, hogy ha 3 helyre kell egyszerre legalább egy ember, akkor milyen fejetlenség volt ott egy idő után. Az i-re az tette fel a pontot, mikor elfogyott az almánk. Muszáj volt hosszas elnézéskérések közepette egy kis szünetet beiktatni, de legalább egy csöppet utolértük magunkat. Elvileg fél 2-ig voltunk beosztva. Egy és kettő között valamikor Bill, az Ambios fotósa beállt nekünk segíteni, innen is pusszantom a pofiját, bár kétlem, hogy olvasná a blogot. :-) Háromig tódultak a népek, aztán egyik pillanatról a másikra eltűntek. 4-ig tartott az almanap egyébként, addig kicsit kiengedtük a gőzt azzal a pár gyerekkel, aki még ott bóklászott. Majd összepakoltunk, és bejöttünk a házba valami kaját keríteni magunknak. Pillanatnyilag úúútálom az almát! Remélem idővel ez megváltozik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése