London, ahogy mondom

Péntek. Hajnali 4 óra. Ébreszt a telefon. Kelni kell, 45 perc múlva indul a busz Londonba. :-pp Nem volt könnyű, de öröm az ürömben, hogy ennek köszönhetően a 6 órás buszozásból négyet aludtunk, így elviselhető volt. 11 órára, szép napsütésben érkeztünk meg Londonba, ahol anyagi lehetőségeink határiait és az útbaeső látnivalókat figyelembe véve gyalog vágtunk neki a 3,3 mérföldes, azaz 5310 méteres városnézésnek a szállodáig.

Ha egerek lennénk, ilyen, a ragadozómadarak számára jól követhető vizeletnyomokat hagytunk volna magunk után. :-) És igen, összeszámoltam a mérföldeket, amennyit gyalogoltunk. A végén elárulom.

Tekintve, hogy a buszmegálló a Buckingham Palace Road-on van, nem tartott sokáig, hogy meglássuk a híres királyi épületet. Nagy tömeg tolongott előtte, mindenki fényképezgetett befelé. Nagyon megörültünk, gondoltuk, pont elkaptunk valami hírességet vagy őrségváltást vagy akármit.

De csak a muzsikus legények jöttek át valahonnan, akiknek lezárták a rendőrök az utat. Lovasrendőrök persze. Természetesen zenélve jöttek, mert azt úgy kell. Nem vártuk meg, hogy esetleg kisül-e belőle több is, mentünk tovább (kicsit nehéz volt pakkokkal mászkálni a városban).

És milyen jól tettük, hogy továbbmentünk! Így tömeg nélkül szemrevételezhettük a díszlovasságot, ahogy végigmasíroztak a The Mall-on. Nagyon szépek voltak. Különösen az a jobboldali nagydarab fekete marcona paci, szép kis kosfejjel, ahogy nekem tetszik! ;-)) Sajnos a csak róla készült képen bemozdult (ficánkolt végig).

Admiralty Arch a taxikkal. Mindenhol ilyen közlekedik, csak a színük más. Jahj, azt mondtam már, hogy idáig még egy fia angol szót nem hallottunk?? Mászkált arra mindenféle náció, csak a helyiekbe nem sikerült belefutnunk sehol. Illetve de, nem messze a hoteltól egy kórház mellett mentünk el, ott hallottunk echte angolokat is beszélgetni. :-)

Azt ne kérdezze senki, hogy ez a szocreál Gagarin-szobor mit keresett abban a környezetben, de ott volt. Talán valami szovjet épület volt régen az a mögötte levő... Nem néztük meg.

Trafalgar Square a szemrevaló kis oroszlánokkal. Elhatároztuk, hogy később, mikor már lepakoltuk a hátizsákokat, visszamegyünk és felmászunk a hátukra fényképezkedni.

Aztán végre elértük a hotelt is. Minden probléma nélkül bejelentkeztünk, a recepciós lányka körbevitt minket, megmutatta, mit merre találunk. Mert kéremszépen Blankának köszönhetően platina tagsággal rendelkező vendégként kezeltek minket, ami annyit jelentett, hogy bemehettünk Chambers Club-ba és fogyaszthattunk ingyé, amit csak megkívántunk (reggel-este kis étvágygerjesztők voltak kipakolva), valamint villás reggeli is járt a szobához. A kis öltönyös pincérfiúkák meg szép udvariasan elcsevegtek velünk és utántöltöttek, ha kellett ;-). Mindehhez persze ladies-nek szólítottak bennünket, ahogy dukál. :-))p

A hotel mögött van a St.Pancras nemzetközi vasútállomás, ide futnak be a gyorsvonatok. Persze nem a hazai fogalmat kell ezalatt érteni. Ezek valóban gyorsak. Alig több mint egy óra alatt teszik meg a London-Párizs távolságot (csak emlékeztetőül: Totnes-London 6 óra). A pályaudvar is nagyon szép.

Érdekes szobrokkal. Itt van mindjárt ez a bácsi, akiről először azt hittem, igazi és épp a tartószerkezetet bámulja.

Aztán az óra alatt - nem tudom mennyire látszik - ott egy hatalmas ölelkező párocska. Nem lehet túl régi alkotás, mivel a talapzatot metrójelenetes domborművek díszítették.

Természetesen a kutyát fogdossa mindenki, sehol máshol nem volt fényesre koptatva egyik "kép" sem. :-) Csak egy rottweiler lehet, nincs jobb ötletem! ;-))

Nem olvastam még utána a hotel történetének, de nyilván a pályaudvarral együtt építették, mert mindenhol hasonló stílus köszön vissza.

Az ebédlő hivatalos neve mindenesetre Booking Office volt és a recepció is úgy nézett ki, mintha a peronra betoltak volna pár modern bútordarabot. Mindezek ellenére ízléses volt és nagyon szép.  

Megérkezésünk örömére mindjárt ki is próbáltuk az ingyenes fogyasztási lehetőség egy igen üdítő formáját. Szerencsére a svájci bicskám nálam volt, mert sörnyitót sehol sem találtunk és éppppenakkor sehol nem volt senki. Egy hölgy is kapva kapott a lehetőségen persze, utána többször találkoztunk vele és anyukájával, összemosolyogtunk mindig. Hiába... a sörnyitó mindenkit összehoz. :-)

Új erőre kapva nekiindultunk a városnak ismét. A British Museum-ot céloztuk meg, zárásig volt még időnk bőven. Újabb 1 mérföld gyaloglás. Ekkor még bírtuk bőven.

Útközben egy kis parkban megpillantottuk Gollem szobrát. :-) Így rázummolva is vannak fenntartásaim, de másnap megnéztük, Ghandi az... 

Mindenfelé sok szép épületet láttunk és hangulatos utcakép fogadott minket. Kevés olyan fényképet sikerült készítenem, ahol nem lóg bele a témába egy nagy piros emeletes busz, íme kettő:

Viszonylag könnyen odataláltunk a múzeumhoz, ahonnan éppen egy föld-levegő rakétát lőttek ki az irányt tekintve talán épp Észak-Írországra. :-)

Az épület belülről is nagyon szép, bár gyanítom, a felét sem láttuk sem annak, sem a tárlatoknak. :-pp Rengeteg minden van ott. Egy egész ókori várost fel lehetne építeni abból, amit összehordtak maguknak, de ezt most inkább hagyjuk... ;-)

Elkezdtem fényképezni az érdekesebb kiállítási tárgyakat, de aztán rájöttem, hogy ezt sem az időnk, sem az akku-kapacitásom nem fogja engedni. Arról nem is beszélve, hogy a fényviszonyok nem az én gépem optimális működéséhez lettek kitalálva. Azért igyekeztem kihozni belőle a legtöbbet, és megörökíteni pár dolgot emlékül, ami a legjobban tetszett...

Ez is tuti egy rotti!! ;-))

Két magyar vonatkozású kiállítási tárgyat találtunk. Az egyik ez az időszámításunk előtt 1400-1200 köré datált, Borsodban talált ékszeregyüttes.

A nagy Julius felemás formában... :-)

Ehhez meg nem fűznék hozzá semmit. Talán csak annyit, hogy igen Lauri, pre, post és in the middle már 3 hónapja! ;-)))

A 18 éven alatti olvasókat pedig most kérném, hogy forduljanak el, mert felnőtt tartalom következik...

Erre az egyébként szélharangként funkcionáló izére nem tudtunk semmi értelmeset kitalálni. Talán csak annyit, hogy itt a farok mindkét jelentése helytálló. :-) Ez egy bazi nagy farokkal rendelkező farkas farok. A golyó(k)ban nem vagyok biztos, de esélyes, hogy csak a szárnyak nem farok formájúak. :-)p A kiírás szerint szerencsét hozó ábrázolás volt valamelyik században. A látvány kitörölte az agyamból az értelmes információkat. :-))

Ez pedig a másik magyar vonatkozású kiállítási darab. Egy papírpengős 1946-ból, alatta számokkal is kiírva, hogy elképzelhetőbb legyen a mennyiség. Bár nekem így is elég felfoghatatlan!

A gyomrunknak (19.30-ig volt ingyékaja a klubban) és a lábainknak (nem kicsit jártuk már le őket addigra) engedelmeskedve visszaindultunk a hotelbe azzal a tudattal, hogy az aznap nyitó Winter Wanderland-be még elnézünk este. Szerencsére az udvarias kiszolgálás és a finom borok nem hagytak elindulni. Másnap kiderült ugyanis, hogy 10-kor záróra van ott is, így mire odaértünk volna, már indulhattunk is volna vissza. 

Szombaton szép borongós napra ébredtünk. Hosszas készülődést követően elindultunk várostnézni. Kértünk a recepción egy térképet, majd nekivágtunk London utcáinak gyalog. Persze ahogy kiléptünk a kapun, elkezdett esni az eső. Az a jóféle "alig esik, de idővel alaposan átáztat" eső, és ezen az sem segített, hogy az Oxford Street-en mentünk végig jópár boltba betérve nézelődni-vásárolni. 5,2 mérföldet tettünk meg ezen a nyomvonalon, mielőtt feladtuk volna.

Na de haladjunk szépen sorjában... Először is muszáj volt lefényképezni ezeket a telefonfülkéket. Na nem csak Lilla miatt, hanem mert a klasszikus piros fazonnal ellentétben ezek feketére voltak festve. Tudja valaki, hogy miért? Nekem nem sikerült rájönnöm ezalatt a 2 nap alatt, de láttam máshol is ezt a megoldást.

Ekkor sem állhattam meg, hogy pár utcaképet meg ne örökítsek. Különösen a "hogyan fényképezzünk le valamit, hogy a közlekedő autók ne legyenek benne a képben" kihívás tetszett a legjobban. Itt az elhaladó piros már majdnem kilép a képből, de a jobbról érkező fehér még nincs benne... :-) Persze ez közel sem mindig sikerült megoldani.

A Sohóban mászkálva egyszer csak Lilla felkiáltott, hogy "nééézdmáár, magyar étterem". Hátrébb mentem, hogy lefényképezzem, nah ekkor kezdtünk csak el igazán röhögni. A Homokos Huszár nevű étterem előtt álltunk. :-) Sajnos nem volt nyitva, pedig beneveztem volna egy töltöttkáposztára.

Egyébként - néhány nagyon kellemes kivételtől eltekintve, amibe hál' Istennek a hotelünk is beletartozott - mindenhol karácsonyi díszítés és különféle (egyébként giccsesebbnél giccsesebb) kivilágítás fogadott minket. Nem voltam hajlandó lefényképezni egyet sem, pedig az Oxford Streetről nyíló minden egyes utcában más és más volt. Magán a bevásárlóutcán is egymást érték a nagyszerű díszítések. Leírni sem lehet őket. A legjobbakat nem is láttuk, mivel fényes nappal volt. Az esti kivilágításnál már muszáj volt megörökítenem például a kis sütikétől elzöldülő, majd az kiköpő télapót videóra, mert nem hinné el nekem senki, hogy ilyen van. Az elvetemültebbeknek kérésre otthon megmutatom majd. :-)

Ahol találtam némi díszítésmentes részt, ott azért megörökítettem az egyébként valóban nagyon szép épületeket.

Ehhez azt hiszem nincs mit hozzáfűzni. Műhót okádó berendezés... Kettő volt belőle. Nem tudom, feltűnt-e bárkinek is azon az oldalon, hogy esik valami fehér rájuk.

Lilla jópár üzletbe becipelt (elég jól viseltem ahhoz képest), de a Disney boltot már én sem hagyhattam ki! Nagyon büszke vagyok magamra, hogy a kb. 40 centi magas plüss Morgót nem vettem meg, pedig 5 fontért nagyon jó vétel lett volna. Kicsit már sajnálom is... :-( Ezt a Mickey-t meg Izának küldöm szeretettel. Megkérdeztem tőle, hogy üzen-e neked valamit, de csak annyit mondott, hogy gratulál a vizsgádhoz! ;-))

Egyszer aztán vége lett a bevásárlóutcának is. Ez már a Marble Arch. Nem tudom érzitek-e, hogy egyetlen autó sincs a képen! :-) Kb. 2 másodpercig volt ilyen, amíg átváltottak a lámpák.

Egyébként ilyen a forgalom. Ugyanott a következő pillanatban. :-) Amúgy ez az egyik kedvenc képem.

Elnéztünk a Hyde Park-ba végül a Winter Wonderland-be, ami egy jókora vidámpark volt tele vurstlival, bajorzenével, jódlival, sörrel, savanyú káposztával, meg ami ilyenkor még kell persze. Nem hiányozhattak a magyarok sem innen. Találtunk egy kürtőskalácsost, ahol megkínáltak minket egy kis kóstolóval. Aztán körülnéztünk a játékok között is, de piszok drága volt minden (6 font egy menet mindegyik gépen), úgyhogy inkább folytattuk utunkat. Már talán elegünk is volt kicsit, hogy folyamatosan esik, átázva átfázva nyomtuk a kilométereket. Fényképeket is csak úgy tudtam készíteni, hogy ráélesítettem a témára, aztán félig lenyomva tartva a gombot, gyorsan egy száraz pzs-vel felitattam az esőcseppeket a lencséről, aztán exponáltam csak. Kicsit fárasztó volt és a lencse sem nagyon örült a dolognak... :-pp De nem adtuk fel, mentünk tovább!! Jah, amit még hozzátennék, hogy nem akarom többször hallani az "All I want for Christmas is you" című számot! Ezen a héten (és hétvégén) többször ment át az agyamon, mit tavaly összesen, pedig még csak november van. :-p

Lovak mindenhol, minden mennyiségben. Ami nem baj persze...

...és ez az angoloknak is tök természetes. Ez a zebránál levő gomb a gyalogosoké felett volt kb. 2,5 méter magasan. Lóhátról kényelmesen elérhető... :-)

Aztán újra megérkeztünk a Buckingham Palotához. Tömeg végre sehol, oda lehetett menni a kerítéshez. Azt hittük, látunk valami érdekeset, de csak annyi történt, hogy a lábát megmozgatandó, kilépett az őr a bódéjából és toppantott egy nagyot. Erről persze lemaradtam, úgyhogy fénykép már csak a mozdulatlan formációról készült, de így legalább olyan, mint otthon anyumnak a kis műanyagdobozkában álló babagárdistája. Csak ez speciel szürke. :-)

Egy kis palotarészlet kerítés nélkül némi pára-effekttel...

Na itt már nem nagyon kívánkoztunk sehova, csak egy Mekit kerestünk, ahol megmelegedhettünk és olcsó a kaja. A térkép a zsebemben már hajlékonyra ázott...

...és sem az esőcseppek a lencsén, sem a forgalom nem zavart már.

Úgyhogy eredeti terveinkkel ellentétben metróra szálltunk és a Westminster apátságtól eltömegközlekedtünk a London hídig. 

Érzésre választottunk kijáratot, hogy merre is menjünk, aholis egy kis 20*20-as, piros alapon sárga íves M-betűt mutató táblácskába botlottunk. :-) Meg is lett hamarosan, ott ettünk, ittunk és kiadtuk magunkból az addig felhalmozott felesleget, aztán a még mindig ázott térképen belőttük a Towert magunknak. Újabb 2 mérföld...

Londonnak ez a része már sokkal modernebb volt, mindenhol daruk álltak, folyt az építkezés, a felújítás, és persze szürke esőfelhők mindenütt, amíg a szem ellát. :-pp

Már láttuk a célt, ez új energiát adott. A Tower Bridge...

...aztán a Tower maga. Mindenféle színes fénnyel megvilágítva, alig tudtam olyan képet csinálni, amibe nem lógtak bele. A nap mondása itt hagyta el Lilla száját. A mogyoróbokrokat meglátva egy nagy sóhajjal közölte, hogy "húúú milyet hedzsléjingelnék itt!" Őszinte volt. :-)) Asszem ez már ránk ragad végleg.

Mire a hídhoz értünk, már kapcsolódott fel a díszkivilágítás, ami kicsit elvonta a figyelmet a háromfélekékre álmodott festésről, ugyanakkor emlékeztetett minket a sötétedésre és hogy húzzunk már vissza a hotelbe, de gyorsan.

Az idő előrehaladtával egyre inkább javult a tömegközlekedés ár-érték aránya, meg különben is a busz mindig olcsóbb, mint a metró, úgyhogy némi keresgélést - és nekem köszönhetően egy kis kerülőt :-p - követően felszálltunk a 205-ösre, ami a hotel előtt tett le minket. Felszállás előtt egy magyar párocska túrta ki Lillát a mellettem levő ülőhelyről a megállóban. Mindkettőnk eléggé le lehetett tompulva, hogy nem szóltunk be nekik. :-)p

Kicsit megszárogattuk a cuccainkat, aztán lementünk bekapni pár falatot a még mindig nagyon udvarias kiszolgálók felettébb kellemes társaságát élvezve. Mire végeztünk alig múlt el 7 óra, ami újabb elhatározásra sarkallt minket. Elindultunk újra a városba! :-) Ekkor még nem sejtettük mi vár ránk. 6,5 mérföld...

Elmentünk a Piccadilly-re, mert azt látni kell, átmentünk a Chinatown-on, mert útba esett, közben találtam egy Marten's boltot, sajnos zárva volt, de végül ismét csak a Hyde Parkhoz jutottunk ki. Elkaptuk egy koncert végét, ahol egy 50-60 közötti fickó egy szál mikrofonnal olyan hangulatot csinált, hogy le a kalappal. Iszonyat jó hangja volt. Énekeltünk is egy nagyot közösen. ;-)) Mikor vége lett, elindultunk ringlispílezni egyet (már az sem volt drága) :-), de mire kiválasztottuk volna, hova ülünk fel, elkezdték a rendezők hangos kiabálással felszólítani az árusokat, hogy zárjanak be mindent, mivel már 10 óra van. Szombaton. Londonban. Áááhh mindegy, elindultunk vissza a hotelbe az Oxfordon végig. Elkezdett esni az eső újra, és viharos erejű szél kezdett el fújni. A lábunk sajgott már a sok gyaloglástól, de még el akartunk menni az esti Sohóba is. Nem mentünk végül. A hihetetlen karácsonyi díszkivilágítás és az egyéb körülmények lemondásra kényszerítettek minket. A Tottenham-nél valahol belefutottuk az Irigy Hónaljmirigybe. Ott álltak az utcán. :-) Megnéztem, másnap volt csak koncertjük, úgyhogy jó, hogy nem volt energiánk leállni velük bratyizni, nem tudom mennyire örültek volna nekünk. :-) Hulla fáradtan értünk vissza a hotelbe, úgyhogy az éjfélig tartó borozgatást kihúztuk a napirendről. Pláne, hogy másnap 10.30-kor indult a buszunk vissza Totnesbe, amit gyalogszerrel kellett elérnünk. Mivel kényelmes és roppant bőséges villásreggelit képzeltünk el magunknak, ami után 2 órás gyaloglással (3,4 mérföld) számoltunk, fél 7-kor keltünk. :-pp

A 2 óra éppen csak elég volt. 10.15-re sikerült a buszpályaudvarra értünk, mivel a Trafalgar tértől a Buckingham Palotáig le volt zárva az egész város valami forgatás miatt, úgyhogy egy jókorát kellett kerülnünk a Temze felé.

Mondjuk ez arra jó volt, hogy így láttuk a London Eye-t,

meg tudtam normális képet csinálni a Big Ben-ről,

a parlamentről

és a Westminster apátságról készült esőcseppes-homályos képeket is törölhettem végre.

Az utolsó métereken már különböző elméleteket gyártottunk kínunkban, úgymint: Londonban minden utcában van legalább egy Starbucks kávézó, és ha az utcán nincs is egy lélek se, az tuti tele van. Az meg végképp betette a kiskaput, hogy az utcán alvó hajléktalannak is az első dolga volt reggel, hogy a kávéját beszerezze, amit aztán - a kis kekszét is belemártogatva - szépen angolosan elfogyasztott. :-)

A kerülővel 4 mérföldre emelkedett a vasárnapi gyaloglásunk hossza, azaz összesen 21 mérföldet gyalogoltunk Londonban, ami emberi számítás szerint 33,8 km. Nem csodálom, hogy fájt a lábunk. :-pp

Az idő pénteken, mikor a múzeumban voltunk és vasárnap, mikor a buszon ültünk csodás volt persze. Bár ne panaszkodjak, elég elkeserítő lett volna a kerülővel megtoldott gyalogutat táskástul esőben megtenni. :-)p

A buszon én jószokásomhoz híven bealudtam. Mire felébredtem Lilla már kezdett megőrülni az unalomtól, ő ébren volt végig. 6 óra... pfff. Az utolsó egy órát egy nagyhangú tanárnővel megáldott francia diákcsoporttal kellett végigszenvednünk. Ha elárulom, hogy a néni a feje felett levő kis lámpácskát felkapcsolta, miközben osztotta az észt a csapatának, az sokmindent elmond a személyiségéről. A hangját is ennek megfelelően nagyon szerette. Ehhez még hozzájön az is, hogy át kellett szállnunk a Totnes előtti utolsó városban, amikor is sikeresen elhagytam az mp3 lejátszómat, úgyhogy felettébb ideje volt már megérkeznünk. A fiúk kedvesek voltak, bejöttek értünk kocsival. Mike utánunk érkezett fél órával vonattal, úgyhogy addig beültünk egy sörre, ami kicsit enyhített a fájdalmainkon azért. :-)

Hazaértünk, megvacsoráztunk, aztán bedőltünk az ágyba... Jó hétvége volt!