A hétfői napról szóló beszámolót már simán lerendezhetném két mondattal. Vagy mondjuk eggyel, egy jó röviddel: a szokásos. Megbeszélés, kertészkedés, madárfelmérés, bevásárlás. Egy kis színesítés persze mindig akad. Ma épp esett az eső egész délelőtt, aztán eltököltük az időd a farmon húsvásárlás és egyebek címszóval, úgyhogy hazaszóltam Lillának, hogy csinálja meg egyedül a madárfelmérést, mert nem érünk időben vissza. Dávidot a sarkon kitettük, elment megnézni egy újabb kisemlős-felmérésre alkalmas területet, amíg mi Lacival lezavartuk a bevásárlást. Este Dávid a hódokról tartott egy nem rövid, de annál érdekesebb prezentációt. Itt be is zárhatnám a gépet és húzhatnék aludni, ha nem járna az agyam a kis családomon folyton.
Hétvégén a sógornőm közölte, hogy a tesóm nagyon el van hugótlanodva, úgyhogy nem ártana kezelésbe vennem. Ma meg a komaasszonyomtól kaptam egy üzenetet, amiben az alábbi párbeszédet küldte el szórakoztatásomra:
- Anya, mikor lesz Karácsony? - kérdezte a legidősebb lánykája.
- Még több, mint egy hónap.
- Az nagy kár, mert addig nem bírom ki Schwarzi nélkül!
Na most erre mit mondjon az ember? :-)
Igazából nincs honvágyam. Nem tudom, miért. Sokat gondolok azokra, akiket szeretek (jóval kevesebbet ugyan, de azokra is akiket nem), és vannak szituációk, mikor nagyon hiányzik, hogy meg tudjam velük osztani, vagy beszélni a történéseket, de végülis itt a net. Ha azonnal nem is, de előbb-utóbb meg tudjuk vitatni a dolgokat. Mégis van valami hiányérzetem, amit először nem tudtam megmagyarázni. Aztán rájöttem! Az érintés bakker, az hiányzik! És már dőlnek is a kis emlékek. Anyám simogatása, vagy fater kis pofonja hátulról, vagy keresztlányomék nyakamra akaszkodása, miközben - miután és mielőtt - a 3 égetnivaló kis ördög őrült sikítása szakítja szét a dobhártyám. :-)
És nem vagyok egy ölelkezős fajta, de tesókám, az az évi egy rendes ölelésed már nagyon-nagyon hiányzik! Van abban valami különleges, ahogy felnősz valakivel, ismered minden nyűgét, baját, az egész életét, minden titkát szinte. Volt, hogy utáltátok egymást a végtelenségig, volt, hogy a fejedet a falba verte a köcsögje, de aztán megöregszetek és rájöttök, hogy van valaki ezen a cudar világon, aki akkor is a falba veri a fejed, ha más nem meri, és akkor is megölel, ha más nem akar. Akinek megmondhatod a frankót, akkor is szeretni fog, és akivel veszekedhetsz egy jót, anélkül, hogy elítélne, megítélne vagy félreértene.
Van itt ebben a négyszemélyes kis ideiglenes családunkban is úgy, hogy összerúgjuk a port. Nem tudom, mi lenne, ha mindig mindenki megsértődne valamin és felhúzná az orrát napokig vagy akár hetekig. Összetehetjük a két kezünket, hogy olyan emberekkel kerültünk össze, akik tolerálni tudják a másikat. Ez így mondjuk túl szépen hangzik. Nem egy utópiát kell ám elképzelni, megy itt az adok-kapok rendesen, néha úgy érzem, kicsit már túl sok a "jóból" akár részemről, akár velem szemben. De mégsem esünk egymásnak vérben forgó szemekkel. Ez valahogy a testvéri kapcsolatra hajaz. A másik oldalról viszont nem hiszem, hogy teszem azt egy-egy beszólásomat követően nem gondolják rólam, hogy egy arrogáns bunkó vagyok. Annyira azért nem ismerjük egymást és nem is lélekelemző kultúrbeszélgetésekkel ütjük el azt a kevés szabadidőnket, hogy tudják, mit miért teszek, vagy miért úgy reagálok dolgokra, ahogy. Ez viszont azért gáz, mert nem elég, hogy szarul érzem magam, amiért úgy viselkedtem (és itt lényegtelen, hogy jogosan, vagy sem), hanem még az is bosszant, hogy a többiek ez alapján ítélnek meg. A testvéreddel tudsz egy jót veszekedni, másnap mégis úgy mosolyog rád, mintha mi sem történt volna, és nem kell azon rágnod magad, hogy félreismer. Gond nélkül leköcsögöz ugyan, de közben tudod, hogy bármit megtenne érted, ha kell. ;-))
Mi a tesómmal nem veszekszünk már szinte soha, benőtt mostanra annyira a fejünk lágya, hogy azt a kevés időt, amit együtt töltünk, nem ilyen hülyeségekre pazaroljuk. Bár néha ráférne egy-egy jótestvéri agymosás! :-) Viszont már büszke családapa, átrendeződtek a prioritások az életében, ezt is figyelembe kell vennem. Sajnos - mondhatnám, de így van ez rendjén. Azért ha igazán szarban vagyok, mindig van rám ideje, és sosem kell külön kérnem, hogy öleljen meg, pontosan tudja mikor van szükségem rá! :-***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése