Jó okom van a kimaradásra, tegnap és kedden éjszakába nyúló denevérfelmérésen vettünk részt. Először nem nagyon tudtuk, hogy mit fogunk csinálni, de kedden délután Mike tartott nekünk egy gyorstalpalót a denevérekről és arról, hogyan lehet "megfigyelni" őket. Minden egyes denevérfaj a rá jellemző frekvencián, egyéni mintázatú ultrahang segítségével tájékozódik és táplálkozik. Ezt a hangot egy ún. frekvenciaválasztós detektor (heterodyne) segítségével az emberi fül számára is hallható tartományba lehet halkítani (vagy mélyíteni?) egy ilyen denevér detektor segítségével:
Tuti veszek egy ilyet! Állítólag nem túl drága, és mekkora buli már nyáresti éjszakákon ezzel szórakozni! :-)
Mindenki fogott egy ilyen kis ketyerét a kezébe, aztán megkaptuk az instrukciókat, hogy kis patkósdenevért kell keresni, mivel ez igen ritka errefelé, de látták a farmon az istállóba betérni egy-két kiadós rovarvacsorára. Úgyhogy beállítottuk a detektorokat 110 kHz-re és vártunk, vártunk és vártunk. Fél óra után megkérdeztük, hogy meddig kell várni. "Naplemente után 3 órát ír elő a protokoll" volt a válasz. Hát bakker! Először nem vettük komolyan, de tényleg annyit voltunk ott. Ebből kb. 1,5 óra volt nagyjából, ami izgalmasan telt, mivel aztán csak megjelentek a denevérek, de az idő többi részében igyekeztünk magunkat elszórakoztatni. Lilláék fényképezték magukat a sötétben, és denevéreket próbáltak követni a lámpa fénycsóvájával. Ezidő alatt én speciel röhögőgörcsöt kaptam, miután seggreültem egy vizespalackra lépve. Tudom, tudom, ebben nincs semmi extra, dehát a röhögőgörcs már csak ilyen. Jön, aztán nem lehet leállítani. Egy kisujj felmutatása is elég volt abban a negyed órában, hogy kitörjek. Így utólag visszagondolva végülis vidáman telt az idő. :-) Eredményes is volt, nagyon érdekes volt, mikor végre jöttek a "madárkák". Volt egy-két közönséges denevér, ennek nagyon erős amolyan "csip-csop" hangja van 20 kHz-en, míg a kis patkósdenevér hangja inkább egy lágy vibrálás volt. Vele az a legnagyobb baj, hogy egy szemellenzős igáslóhoz hasonlóan csak maga elé figyel, így a detektor csak akkor hallotta igazán, ha épp arra nyomta a hanghullámokat. Ennek ellenére sokat hallottunk, de mégis inkább a pipisztrellából volt a legtöbb a farmon. Ez magyarul a közönséges törpedenevér. Halkan beszűrődött az ő hangja is, de 45 kHz-en volt valóban élvezhető a követése. Amolyan bugyborékos pattogás az övé. A neten találtam egy ilyen hangot, bár Mike kicsit furcsán nézett, mikor közöltem vele, hogy ez pipisztrella, de a lényegen nem változtat semmit. Nagyjából ilyen a hallhatóra mélyített denevérlokátor:
Az elmúlt napok ettől függetlenül is igen változatosan teltek. Kedden délelőtt az RSPB-től volt a farmon két hölgy, akik jelentést írtak a Natural England számára az található növényvilágról és gazdálkodói környezetről, mivel vendéglátóink pályáznak a Higher Level Stewardship (HLS) szint elérésére. Akit érdekel, hogy mindez micsoda, keressen rá. :-) Nagyjából annyit jelent összefoglalva, hogy nem kevés munkával jóadag pluszpénzhez jutnának a céljaik megvalósításához, úgyhogy ez most a legfontosabb errefelé. Érdekes volt hallgatni ezt az interjút. Elképzelem ahogy Magyarországon berendelnék íróasztal mögött ülő, megtört hivatalnokok a delikvenseket, aztán némi hatalomfitogtatás után eldöntenék, hogy érdemesek rá vagy sem (attól függően persze, hogy épp milyen napjuk van). Hát itt nem ez ment kéremszépen. A két terepruhába öltözött hölgy köszönettel elfogadta a felajánlott kávét, majd néhány perces udvarias csacsogás után az asztalra ülve átfutották a kötelezően kitöltendő formanyomtatványt, illetve a kérdéseket, majd gumicsizmára váltva nekivágtak a legelőknek-réteknek, és szépen feltérképezték maguknak, amit látni akartak. Mondjuk megjegyezték, hogy az EU-s pénzek miatt hihetetlen papírmunkára kényszerülnek, de megnyugtattuk őket, hogy ezt ismerjük már mi is. Jahj és el ne felejtsem! Megkérték a pályázókat, hogy legyenek már szívesek és ők állítsák össze a pályázatot, mert nekik egy másik projekt miatt nem lesz idejük erre. :-| Nemám "holnapra add be 3 példányban"! Szóval van még hova fejlődnünk ügyfélközpontúság terén.
Amíg a hölgyemények a réteket rótták, nekünk Mike bemutatta a füvek közötti különbséget (igen, van köztük különbség), és a legelőkön jelen lévő, illetve megjelenő különböző növények jelentőségét, jelentését az adott környezetben.
Szerdán Dawlish Warren-be mentünk vonattal az Exe folyó torkolatához. Szép homokdűnés-folyótorkolatos tengerpart, tele az emberi beavatkozás minden lehetséges módjával, ahogy próbálják megakadályozni, hogy a természet tegye a dolgát. A dűnéket a tenger felől hullámtörőkkel és rácsos kőágyással próbálják védeni,
Ami viszont érdekesség, hogy ebbe a hegyeslevelű fűfélék családjába tartozó soft rush nevezetű növénykét (magyar neve békaszittyó :-))), nem hittem el, mikor rákerestem a neten) használták régen az angolok gyertyaként. A leveleket 1-2 napig szárítani kell, majd a zöld részét eltávolították a belső fehér húsáról, ezt beleállították zsiradékba. A végét meggyújtva szép lánggal, sokáig ég állítólag. Ha nem felejtem el, kipróbáljuk.
Az eső jött és ment folyamatosan, úgyhogy beültünk egy kicsit egy nem épp kicsi madárlesbe. Nem semmi építmény volt, elfért benne vagy 20 emberke biztosan. Ülőalkalmatosság, a távcsöves kezet használat közben kényelmesen megtartó könyöklő, felhajtható ablakok, áááhh, nem is ecsetelem tovább. Onnan nézegettük a madarakat. Volt vagy 1000 csigaforgató, meg kb. 65 dolmányos sirály és még sok más általam még sosem látott madárféle. Mikor már kiszámolgattuk és kinézelődtük magunkat, észrevettük, hogy a nagy madártömegben az egyik madár egylábon ugrál. Aaaaaaszeeegééénykee, egy lába van csak! Aztán nini, ott van még egy! Óóóóó! Aztán egyszer csak egymás hegyén-hátán álló nagyobb csoport elkezdett egyszerre ugrálni. Na volt nagy röhögés. Szívatnak itt minket! :-) Azt már az unatkozó brit tudósokra hagytuk, hogy kitalálják, vajon csak saját szórakoztatásukra csinálják, vagy tényleg van egy rosszlábú a csapatban, és eltanulták egymástól a viselkedést. Akár azt is el tudom képzelni, hogy a csordaszellem azt kívánja meg a túlélés érdekében, hogy egyformán mozogjanak a csapatban. A másik nagy műsor az volt, mikor az egyik kormos varjú elcsórt egy labdát a golfpályáról, és azt dobálgatta magának percekig. Nah, a kiskócsagokról meg ne is beszéljünk! Elkezdték kergetni egymást, közben meg Mike mondta alá a latin-amerikai szappanoperákat is megszégyenítő párbeszédet. Nem tudnám visszaadni az eredeti hangulatot, úgyhogy meg se próbálom, legyen elég annyi, hogy sírtam a röhögéstől.Az esőfelhők mögül kibukkanó nap hihetetlen fényekben világította meg a tengert, ebben gyönyörködtem visszafelé menet, még a fényképezőt is elfelejtettem elővenni, ilyen se volt még. Remélem a többieknek azért sikerült elkapni egy-két szép képet! A vonathoz menet vettünk egy-egy hotdogot, aztán rohanás, hogy elérjük. Egy átszállással, alig több mint fél óra alatt értünk vissza Totnes-be, ahol Laci várt minket, hogy hazafurikázzon. Jah, mert ő kivételesen nem volt velünk, befogták a farmon felvigyázni különböző csoportokra, mert kevés volt az önkéntes. Az elmondásai alapján sok szép élményben volt része neki is, de erről ő tud (és hivatott) többet mesélni, tessék rákérdezni. :-) A már említett éjszakai denevérles miatt volt vagy 1 óránk, hogy összedobjunk valami vacsorát, úgyhogy magamra vállaltam a kihívást (vakok közt félszemű a király alapon), és nekiálltam egy jó kiadós krumplifőzeléknek. Az elméretezett vízmennyiség és/vagy rántás miatt inkább egy sűrűbb krumplileves lett végül a vacsora, de az angolok szerencsére nem tudták, mi volt az eredeti terv, úgyhogy elfogyott minden némi húspogácsával és sült virslivel kiegészítve. :-)
Ma a farmon voltunk Jack-nek segíteni. Egy kis csapatépítés címén először tömör betontéglákat (?) pakoltuk ki a pajtába az istálló belső helyiségeiből, sorláncban adogatva a nem kicsi és mégkevésbé könnyű elemeket, majd a cementes zsákokat juttattuk fel ugyanezzel a módszerrel a padlásra. Mindezt megspékeltük a trágyaelvezető csatorna kitakarításával. Hááátmitnemondjak... Jack mentségére legyen mondva, ő állt benn a csatornában és kaparta a zaccot, nekünk csak a keze alá kellett hordani, amit kért, aztán meg rendet rakni kicsit. Délután meg építkeztünk. A tetőszerkezet tartógerendái közé vágtunk méretre és illesztettünk a helyére pozdorjatartó deszkákat, hogy majd le tudják szigetelni a belső helyiségeket. Ennél szakszerűbben nem tudom leírni, hogy mit csináltunk, és fényképezni sem volt nagyon időm, úgyhogy nincs bemutatóanyagom sem sajnos. Dávid szerint tetőszerkezetet építettünk, nem kis asztalosmunkával. :-) Utána meg ablakkeretet vágtunk méretre, kézifűrésszel végezve a precíziós műveleteket. Két kisebb bakitól eltekintve elmondhatjuk, hogy szakszerű segédmunkát (meg néhol szakmunkát) végeztünk. A bakikat nem árulom el, mert minden napra kell egy kis titok. :-)p
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése