Hétvégére ránk bízták a farmot a vendéglátóink. Megetetés, kiengedés, bezárás, megszámolás, ránézés, nem tűnt nagy feladatnak. Aztán csak elment vele egy-egy óra, pedig nincs is sok állat. A két pónit kellett reggel és este megetetni, meg kiengedni-beengedni (az egyik gyógyszert is kapott). Az első reggel mindjárt úgy kezdtük, hogy az egyik kiskaput nyitva hagytuk, amit Rusty persze azonnal észre is vett, és kilógott. Volt nagy riadalom a kétlábúak között (és itt nem a szárnyasokra gondolok). Azonnal összes kapu becsuk, lovat farmon belül tart, megpróbál előkeríteni kötőfék, aztán becsalogat némi kajával a karámba. Fhúúú, nem volt egyszerű. :-p Ma jöttek haza főnökék, nem tudom, hogy a többiek elmesélték-e nekik a sztorit, de szerintem még nem. :-) Aztán ki kellett engedni a két ólból a tyúkokat (nem számoltuk meg, hogy összesen hány van), feltölteni az etetőket és itatókat, összeszedni a tojást. Este kukoricás vödröt rázogatva, hangosan "come in" felszólítással kellett őket behívogatni aludni. Ne tessék röhögni, ez kérem a hivatalos előírás, ki is van nyomtatva a faliújságunkra arra az esetre, ha elfelejtenénk. Elfelejteni nem felejtettük el, de az akcentusunkkal lehetett valami baj, mert nem akaródzott őnagyságuknak befáradni az éjjeli menedékre. Bár lehet, rájöttek, hogy kukorica helyett táppal próbáljuk kiszúrni a szemüket. (Kéretik ezt a mondatot nem kiragadni a szövegkörnyezetből és feljelenteni minket valami angol állatvédő egyesületnél, köszi!) Megunva a hülye helyzetet, elővettem a jóféle ungárise parasztlány megoldást, és magam előtt terelgetve, ízes magyar jelzőket használva rávezettem a tyúkokat arra, mit is akarok tőlük. Nem volt gond. A hátsó ólnál elsőre egyszerűbbnek tűnt a helyzet, bezártam őket, kaptak kaját, szedem össze a tojásokat, erre - még jó, hogy hátranéztem az elkerített részre - látom, hogy ott áll három tyúk a bezárt ól előtt, és bebocsátásra vár... Ők is tanultak pár magyar szót aznap. Emellett az 5 vietnámi disznónak kellett vizet, némi zöldet, meg tápot adni. Jah és ott voltak még a nyulak, meg két tengerimalac. Jaaahh és persze a tehenek. 6 példány a farmon levő kis területen, 6 kieresztve a farm melletti legelőre. Velük nem kellett semmit csinálni, csak megnézni, hogy jól vannak-e, megvannak-e.
Délután bementünk Totnes-be kicsit nézelődni. Elvittük magunkkal az angolai csajt is, aki sikeresen elköltötte az összes pénzét mindenfélére. Remélem van utánpótlása! Azt mondjuk nem nagy értem, hogy - miután csütörtök este a pub-ban nagykabátban és kesztyűben ült végig - miért kis csini színes papucsot, meg vékony felsőket vásárolt magának, de ő tudja. Este a nagy házban adott egy helyi kórus egy koncertet a birtokon dolgozóknak. A kupolás lépcsőház akusztikája nem semmi!
A először a földszinti fogadóban, később az első emeleten egy sorban felsorakozva énekeltek. A különböző hangnemek vegyesen álltak, nagyon profik voltak. Dávid szerint (ő zenész) még váltogatták a szólamokat is egymás között. Mi meg a lépcsőkön ülve hallgattuk őket. Hihetetlen élmény volt! Rég hallottam ilyent. A szólisták is profin énekeltek, viccesek is voltak, és a dalok is tartalmasak voltak. Közben velem szemben Ruszkowski, Two Little Sister című festménye. Semmi extra igazából, csak nagyon passzolt az egyik énekhez. :-)
Meg is találtam a neten képet, íme:
Az éneket persze nem találtam meg, de ami késik, arra várni kell...
Vasárnap reggel zuhogó esőre ébredtünk. Egész nap mintha dézsából öntötték volna. Hozzá fincsi kis hideg szél dukált. Sebaj, állatokat lerendeztünk, aztán ki-ki tette a dolgát a délutáni programig, mikoris elindultunk egy közeli farmra, ahol a sloe gin receptjét szerettük volna megtanulni (némi saját-készítésű ingyen piaforrás reményében). Volna, mert a kocsi a cél előtt megadta magát. Érdekes hangot kezdett el kiadni magából, ami ugyan nem a motorból jött, de hallhatóan összefüggésben volt azzal, így jobbnak láttuk visszafordulni. Ezt buktuk. Azért írtam a nőnek egy levelet, hátha fogad minket más alkalommal. Biztos jobb dolga sincs ennél... Majd meglátjuk, válaszol-e. Az esti farmozást persze gyalogosan kellett megejtenünk, amihez az időjárás a fentebb vázolt körülményeket biztosította. :-p
A hétfő már ígéretesebben indult. A szél maradt, de láthatóan elvitte az esőfelhőket, úgyhogy fellelkesülve vágtunk neki a napnak, mivel végre kertészkedhettünk kicsit. Egy jókora ágyást kellett kigazolnunk, majd halmokba raknunk. Mikor készen voltunk, ültettünk bele egy kis brokkolit meg még valami zöldséget, aminek elfelejtettem a nevét persze. Aztán raktunk rá egy kis mulcsot, és már kész is volt a szép rendezett zöldségágyás. És igen, itt jönne pár kép, ha a kártyaolvasóm nem mondta volna be az unalmast. A lényeg a lényeg, jól végeztük a dolgunkat, és még pár használható ötletet is kaptunk otthonra. Zárásképp megtaláltam a farmon is fellelhető, ott díszbabnak vélt, igen illatos növényt. Jessy felvilágosított, hogy ez a sweet pea, magyar neve: szagos bükköny, hihetetlen illata van!
Délután madárfelmérésre mentünk a folyóra. Félúton elkapott minket egy óriási zuhé a változatosság kedvéért. Eldöntöttük, hogy visszamegyünk, de a második megfigyelőpontnál már sütött a nap, úgyhogy kicsit megázva, de maradtunk. A jegyzetpapír és mi is hamar megszáradtunk. Ráadásul az eddigi megszokott madarak mellett láttunk egy kis vöcsköt is. Este Dávid tartott kiselőadást a mogyorós peléről, ami az e heti munkáink alanya lesz közvetve-közvetlenül. Ezzel a képpel a napi cukiságfaktor is meg van asszem, nem is fokoznám tovább a hangulatot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése